Miért haragszol?

 

“A harag csupán a kín másik neve.” (Paul S. Kemp)

 

Életünk minden egyes mozzanatát befolyásolják az érzelmeink, a hangulati változásaink. Minden megnyilvánulásunk mögött egy-egy érzés lapul.

Az érzéseink befolyásolják a gondolkodásunkat, a viselkedésünket, cselekvésre, vagy éppen nem cselekvésre késztetnek.

Az érzéseink szükségleteket elégítenek ki, pontosabban szükségleteink kielégítésére motiválnak.

Az érzéseink „gyökere” mindig egy vagy több szükséglet.

A harag valamely kielégületlen szükségletünkhöz kapcsolódó, tartós, negatív érzés, amitől nem csak mi magunk, hanem a környezetünk is szenved. Megmérgezi a lelket,és a testet.

 

harag

Néhány alapvető szükségletünk, melynek sérülése, kielégítetlensége haraghoz vezethet:

 

  • Életöröm: harmónia, szépség, könnyedség, kényelem, humor,  szórakozás , játék, stabilitás, biztonság, béke, remény, egyszerűség, rend, jelenlét.
  • Autonómia: szabadság, választás
  • Értelem: az élet „szolgálata”, flow
  • Integritás: hitelesség, önazonosság, önbecsülés, szeretet, békesség
  • Fejlődés: kaland, tanulás, inspiráció, lelki béke
  • Kapcsolódás: kötődés, valahova tartozás, figyelem, együttműködés, empátia, béke, barátság, őszinteség, információ, szeretet, gondoskodás, közelség, kölcsönösség, közös értékek, támogatás, érzelmi biztonság
  • Fizikai szükségleteink: levegő, élelem, otthon, egészség, biztonság, mozgás, szexualitás

 

  • Mi van a haragunk mögött?

Mások cselekedetei, viselkedése, kommunikációja különböző reakciókat vált ki belőlünk. Azonban nem ezek a reakciók az érzelmeink, érzéseink kiváltó okai.  A valódi ok mindig valamilyen kielégült, vagy kielégületlen szükségleteinkben keresendő.

 

  • A harag egyik forrása a veszteségtől való félelem, például egy számunkra sokra tartott érzésnek (bizalom, szeretet), vagy számunkra fontos személy elveszítésétől való félelem.
  • A haragot táplálhatja a személyes büszkeségünk. A büszkeség  ugyanis szoros összefüggésben áll az önfeláldozás érzésével. Ezzel viszont az a probléma, hogy a „áldozathozatalunknak” a másik fél általában nincs tudatában előkészítve ezzel a harag táptalaját. Tipikus eset,  amikor  munka után esetleg fáradtan hazaérsz, elindítod a mosást, leellenőrzöd a gyerek házi feladatát, és vacsorával várod a párod. Ő azonban hazaérkezése után, az erőfeszítéseidet észre se véve, elkezd panaszkodni a munkájára, kollégákra, a dugóra, és közben arra gondol, micsoda erőfeszítéseket kell tennie érted, a családért. Mindkettőtökben ott van az erőfeszítéseitek elismerése iránti vágy, és miután nem kapjátok meg, az erre vonatkozó szükséglet kielégületlen marad, nő belül a frusztráció, a sértettség, a düh.
  • A harag forrása lehet a viszonzatlan szeretet , a figyelmesség, a tapintatosság, az udvarias gesztusok hiánya. Ugye veled is előfordult már, hogy számodra fontos személy elfelejtette a szülinapodat, névnapodat? Megvan az érzés, ugye? Ott zakatol belül a „nem vagyok elég fontos”, „nem vagyok elég értékes”, „nem vagyok elég jó” érzése, melyet „erkölcsi felsőbbrendűséggel” kompenzálunk, például, egy ilyen „szemét”, „bunkó” meg sem érdemel minket (a szerelmünket,a  barátságunkat).A harag olyan erőteljes bűntudatot ébreszt, hogy kénytelenek leszünk „rossznak” kikiáltani a haragunk „tárgyát”, hiszen ha nem ezt tennénk, okafogyottá, jogtalanná válna a haragunk. Így helyezzük magunkat piedesztálra, a másikat erkölcsileg alsóbbrendűnek tekintve.
A harag nem megoldás a problémákra.

 

Ismerd fel inkább a saját, és a másik fél szükségletét, az ugyanis nem jó vagy rossz, hanem egyszerűen csak van.

empátia,harag

A  szükségletek felismerése  szintjén képesek leszünk meglátni a másikban az embert.  Ez segíteni fog abban, hogy empátiával reagálj, hogy ne őt  okold az érzésedért, hogy rugalmasabb legyél a megoldási stratégiák tekintetében, azaz a problémát célozd meg, ne a másik embert.

 

 

 

Forrás:

Rambala Éva: Az erőszakmentes kommunikáció alapjai

Dr. David R. Hawkins: Elengedés

Nem tudsz megbocsátani?

Két évig társkeresőkkel dolgoztam. Gyakran szembesültem azzal a problémával, hogy az ügyfeleim a korábbi partnereik iránt érzett, akár „évekig” is dédelgetett haraggal érkeztek hozzám.

Ebben az érzelmi állapotban léptek rá a társkeresés egyébként is „rögös” útjára.

Társat akartak maguk mellé, aki majd elfeledteti a korábban szerzett sebeiket, szerelmet akartak, ami meggyógyítja   az érzelmi sérüléseket, stabil kapcsolatot akartak, ami biztonságot teremt, kompenzálva  a lelki bizonytalanságukat.

Lelkileg megsebzett, újabb lesérülésektől rettegő nők és férfiak próbáltak egymásban kapaszkodót találni, az általuk „húspiacnak” nevezett párkapcsolati piacon.

 

Mennyi esélyt adnátok az ilyen érzelmi állapotban létrejövő kapcsolatoknak, egyáltalán adnátok-e esélyt kapcsolat létrejöttének?

 

Igen, jól gondoljátok, valóban kicsi az esély. Ha egyáltalán sor került személyes találkozóra, űzött vadként menekültek egymástól.

A bennük lévő harag, düh, megbántódás az előző kapcsolatukhoz, előző társukhoz kötötte őket. Bár fizikailag  már eltávolodtak egymástól, a harag a neheztelés pszichésen még szorosan összekötötte az előző párjával.

 

harag,düh,sérelem

 

Nem „szabad” emberek találkozása azonban nem lehet felszabadító.

Ez csak „szabad” és „független” emberek találkozásakor jön létre, ahol mindkét félnél rendelkezésre állnak összekapcsolódásra képes „szabad vegyértékek”.

 

Hogyan lehet elérni a belső szabadságot?

 

A harag szinte mindenkit érint, mindenkinek vannak kisebb nagyobb sérelmei, így sokakat érdekelhet, hogyan lehet megszabadulni a haragtól, sérelmeinktől?

A válasz egyszerű: megbocsátással

A megbocsátás viszont ennél jóval nehezebb. Nemcsak a már véget ért, hanem működő párkapcsolatok esetén is komoly nehézséget okoz.

 

Miért nehéz megbocsátani?

 

Van, akinek azért nem megy, mert attól fél, ha megbocsát, akkor  újra és újra sebezhetővé válik.

Ilyen például a megcsalás problémája. Sok nő érzi úgy, ha megbocsát, akkor mintegy „felhatalmazza” a másikat, hogy újra és újra félrelépjen következmények nélkül.

 

Másoknak pedig azért, mert nem tanulta meg, mert nem rendelkezik a megbocsátás képességével, csupán azzal a gyerekkorban jól működő stratégiával, mint a duzzogás, a harag, vagy dühkitörés.  Ami azonban a kisgyerekkorban – ahol minden a gyerekkor „túléléséről” szól- működik, az felnőtt életben nem feltétlenül hatékony.

 

Mi a megoldás?

 

A haragot, a bennünk lévő sérelmeket egyetlen dolog űzheti el, az pedig a hajlandóság, hogy lemondunk róla.

Nem az számít, hogy meg tudunk-e bocsátani a másiknak, hanem, hogy akarjuk-e tovább cipelni ezt a terhet.

 

Az a kérdés, hogy szeretjük- önmagunkat annyira, hogy elengedjük a harag érzését?

 

A harag az egyik leglélekrombolóbb érzés, ami legalább két embert érint.

Szeretjük azt hinni, hogy a másik a rossz, és mindezt, hogy morálisan alátámaszthassuk, gyűjtögetjük a másik rossz tulajdonságait, hibáit. Ez némi kielégülést okoz, de ez csak a felszín.

 

Az emberi kapcsolatokban ugyanis nem azon van a hangsúly, hogy ki hibázott, hanem hogy megtudják-e oldani együtt.

Ami valamikor megtörtént, az elmúlt, azon már nem tudsz változtatni, azon viszont igen, hogy mit kezdesz vele.

 

A megbocsátás nem a másikról szól, hanem rólad.

„A harag azt öli meg, aki haragszik, nem pedig az „úgynevezett” ellenséget.” (Dr. David R. Hawwkins)

 

Ha szeretnél megbocsátani, ha szeretnéd megtanulni az elengedés technikáját, jelentkezz be coachingra  ITT .

 

 

 

Forrás: Dr. David R. Hawkins, Elengedés c. könyv