A változás “négy szobája”

 

 

“Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel”. Dante, Isteni színjáték c. művében ez a felirat szerepel a pokol kapuján.

Talán már mindannyian megjártuk a poklot, amikor az életünkben beköszönt a változás valamilyen formában. A változás történhet önszántunkból, amikor például szakítunk a párunkkal, mert a kapcsolat nem tesz már hozzá semmit az életünkhöz, inkább rombol, mint épít. De történhet külső körülmények hatására, mint amikor megszüntetik a munkakörünket, elbocsátanak az állásunkból, és ki kell találni a “hogyan tovább”-ot.

Azt tapasztalom magamon, és másokon, hogy a változáshoz fűződő kapcsolatunk ambivalens(kettős) érzésekkel, gondolatokkal jár. Még, ha vágyjuk is, félünk tőle. Az ismeretlentől való félelmünk pedig gyakran nagyobb, mint a változás iránti vágyunk. A jelenlegi  helyzet, még akkor is, ha rossz – az ismerősségéből adódóan –  kielégíti a biztonságérzetünket.

 

A változás folyamata megismerhető

 

A változás egy meghatározott forgatókönyv szerint zajlik, ezért jól kiismerhető. Gyere, és járd be velem a változás „négy szobáját” ! Tegyük ismerőssé számodra a változás általános folyamatát! Reményeim szerint, ha megismered, és tudatosan fel tudsz rá készülni, akkor bátrabban, és magabiztosabban fogsz hozzá, hogy megváltoztasd az életedben mindazt, ami már nem a fejlődésedet, és az örömteli boldogulásodat szolgálja.

 

A változás „négy szobája”

 

Képzelj el egy négy szobás lakást, melyben a szobák egymásból nyílnak, és mindig csak egy irányba, csak a következő szobába tudsz haladni. Ha például az elsőből a negyedikbe szeretnél lépni, ahhoz előbb keresztül kell haladni a  második és harmadik szobán is.

 

változás„Első szoba”, az „elégedettség szobája”

 

Ez az a hely, ahol biztonságban érezzük magunkat, ahol a helyzetet képesek vagyunk uralni, kényelmesen érezzük magunkat. Ez az a hely, amit nem szívesen hagyunk el, hacsak valami szokatlan, vagy változó körülmény rá nem kényszerít minket. Azonban, ha valami kellemetlenség ér minket, akkor ezzel nem akarunk szembesülni, ezért inkább átmegyünk a második szobába.

 

„Második szoba”,elutasítás, változás az „elutasítás és tagadás szobája”

 

Az első szobából megérkezve úgy teszünk, mintha minden rendben lenne, mintha mi kontrollálnánk az eseményeket. A felszín alatt azonban munkálkodik bennünk a nyugtalanság, szorongást, félelmet érzünk, de az elégedetlenségünkről igyekszünk nem tudomást venni. Egy idő után azonban, ahogy gyengül a tagadás ereje, úgy nő a kétségbeesésünk, egyszerűen nem tudjuk, mit tegyünk. Ekkor megyünk át a harmadik szobába.

 

 

 

változás„Harmadik szoba”, a „zavartság szobája”

 

Ebbe a szobába érve azonban csöbörből vödörbe kerülve még nagyobb káoszban találjuk magunkat, de innen sincs visszaút. Az érzelmi hullámvasút, a tehetetlenség érzése elkerülhetetlen. Innen csak akkor lehet tovább menni, ha megtörténik az a felismerés, hogy a múlton tovább lépve találni kell egy jövőképet. Egy olyan vonzó víziót, amelybe kapaszkodva könnyebb elviselni a zűrzavart.  Ebben a szobában zajlik a tanulás, és bár magas árat fizetünk érte, de a mélypontot „túlélve”, tudással felvértezve készen állunk belépni az újba. Így érkezünk a negyedik szobába.

 

 

„Negyedik szoba”, a „megújulás szobája”

 

Új tapasztalatokat szerezve, és tanulva a nehézségekből, esetleges kudarcból, lassan kezd visszatérni a magabiztosságunk, a biztonság érzése. Kezdenek eloszlani a felhők a fejünk fölül,  egyre tisztábban látunk, és kezdjük visszanyerni  a cselekvőképességünket. Tájékozódunk, a tettek mezéjére lépünk, és készen állunk arra, hogy belépjünk  újra az  elégedettség első szobájába. Ezzel a kör bezárul.

 

 

„Megújulás” nélkül nem érhető el  az „elégedettség”, és az „elutasítás, tagadás”, valamint a „zavartság és káosz” szobája kikerülhetetlen. Ezekre ne úgy tekints, mint a szükséges rosszra, hanem az életed jobbítását valóban szolgáló változás elengedhetetlen, szükséges velejáróira. Hiszem, hogy ez a fajta tudatosság segít szert tenni új energiákra, melyek támogatnak a cselekvésben.

 

Ha úgy érzed, hogy a egyedül nem sikerül kijutni a bénultság állapotából, coachinggal tudlak támogatni a vágyott változásban magánélet és karrier területén. Ne feledd, segítséget kérni nem gyengeség, hanem elismerésre méltó bátorság. 

 

ÉRDEKLŐDÖM

 

 

 

 

Forrás:

Armin Rohm: Változásmenedzsment a szervezetekben c. könyv