Miért okoz boldogságot, ha segítünk valakinek?

A legtöbb ember azért segít, adakozik, és azért nagylelkű másokkal, mert erkölcsi kötelességnek érzi azt. Kisgyermek korunk óta arra nevelnek minket, hogy legyünk kedvesek, segítőkészek másokkal. Ha, hozzám hasonlóan, te is voltál a szocialista érában úttörő, akkor biztos te is kívülről fújtad, és fújod mai is, hogy  „az úttörő ahol tud segít, és önként szolgálja a közösséget.” De a Biblia, vagy egyéb vallási-, és társadalomfilozófia nézetek is jótékonykodásra buzdítanak,  mint  jó, helyes, és etikus cselekedetre.

Azonban a tudománynak hála, ma már azt is tudjuk, hogy a jótékony cselekedetek, a másoknak való segítségnyújtás nemcsak annak van hasznára, aki kapja, hanem annak is aki adja. Sonja Lyubomirsky boldogságkutató kísérletekkel igazolt, hogy aki rendszeresen gyakorol valamilyen a jótékony cselekedetet, kisebb nagyobb segítséget nyújt másoknak, boldogabbnak érzi magát.

 

A segítségnyújtásnak bizonyítottan boldogságfokozó hatása van, mert

 

  • ➡ ha kedvesek, segítőkészek vagyunk valakivel, akkor pozitívabban, kedvezőbben látjuk őt, és felerősödik az „egy közösséghez tartozunk, együtt kell működnünk” érzése,
  • ➡ enyhíti a bűntudatunkat, a szorongásunkat, amelyet mások nehéz helyzete miatt érzünk, és jobban értékeljük a saját életünket, hálásabbak vagyunk a „szerencsésebb” helyzetünkért,
  • ➡ miközben másoknak segítünk, eltereljük a figyelmünket a saját rágódásainkról, gondjainkról,
  • ➡ az általunk végrehajtott jó cselekedet növeli az önbizalmunkat, pozitívabbá teszi az énképünket, növeli a hasznosság érzését,
  • felfedezhetjük a rejtett képességeinket, vagy akár új készségeket is fejleszthetünk (aktuálisan ilyen pl. szájmaszk varrás, tudatos vásárlás),
  • ➡ növelheti a saját életünk értékét, értelmét,
  • ➡ számtalan pozitív következménye lehet ránk nézve: mások jobban megbecsülnek, elismernek, megszeretnek.

Fontos, hogy a jótékony cselekedet csak akkor tudja fokozni a boldogságod, növelni a jólléted, ha az  önszántadból, szabadon, azaz saját akaratodból történik, és amiért nem vársz viszonzást.

És ehhez nem kell Teréz anyává válnod, nem kell világmegváltó, erő feletti cselekedeteket végre hajtanod. A jó cselekedetek lehetnek kicsik, időben rövidek, egy mosoly, egy bátorító szó, együtt érző meghallgatás, egy kisebb feladat pl. mosogatás, teregetés átvállalása, egy ajtó kinyitása mások előtt.

 

Vannak akiknek könnyen megy mások segítése támogatása, legnagyobb természetességgel önkénteskednek, vagy főállásban támogatnak rászorulókat. És vannak, akik úgy érzik, nekik nehezebben megy másoknak felajánlani segítséget, vagy csak úgy  rámosolyogni idegenekre. Mindkettő rendben van.

 

Viszont ha valaki őszinte késztetést érez arra, hogy a jótékony cselekedetei számát növelné, akkor érdemes követni Sonja Lyubomirsky által ajánlott stratégiát, melynek lépései az önként vállalt jó cselekedet kiválasztása, valamint annak meghatározása, hogy milyen gyakran, milyen mértékben szeretnénk azt elvégezni. Ezek megválasztásánál érdemes szem előtt tartani azt is, ha túl keveset teszel, nem lesz számodra/másik számára mérhető haszna, ha túl sokat, akkor pedig túlterheltté válhatsz.

 

Csak akkor, és csak annyit jótékonykodj, amennyi a boldogság érzeted fokozza, nem pedig a frusztráltságod. Ha többet szeretnél olvasni a boldogságról, ajánlom elolvasásra a forrásként megjelölt Hogyan legyünk boldogok? c. könyvet.

 

 

Forrás:

Sonja Lyubomirsky: Hogyan legyünk boldogok?

Ezt hozta ki belőlem a koronás „szörny”

Pár napra elhallgattam, bevallom, nem találtam a szavakat, és sokszor önmagamat sem ebben a mindenki számára új, és ismeretlen helyzetben. Érzelmi hullámvasút ez a javából, igazi mélypontokkal, és nem feltétlen amiatt, hogy nem tudok olyan élelmiszert venni, amit szeretnék, hogy a kedvenc drogériámban üres polcok között kell keresgélnem alapdolgokat, vagy, hogy a férjem szülinapját most elintézzük egy szóbeli köszöntéssel (az ajándéknak szánt , már januárban megvásárolt színházházjegyet odaadni nem sok értelme lenne, meg valahogy most nincs kedvünk az ünnepléshez) DE ezekből a „kis veszteségek-ből” érzések (bosszankodás, düh, szomorúság, csalódottság)  eltörpülnek amellett az általános félelem mellett, amit a “minden bizonytalan”, és “bármi megtörténhet” gondolataim generálnak.

 

 

Igen, tudom, hogy a félelem kikezdi az EGÉSZ-séget!

Vannak is eszközeim, hogy védjem magam, de ezek alkalmazása most ritkán sikerül. Mert vannak olyan helyzetek, amikor valaki -valódi, vagy  átvitt értelemben  –  a túlélésért küzd. Azt tanultam az egyik  coach-képzőben, hogy ilyenkor nem működik a coaching, az ön-coaching sem. Ahhoz egy magasabb szintre, jobb és stabilabb érzelmi állapotba kell kerülni. (Ebben tud segíteni ez a korábbi bejegyzésem: https://www.tudatosvallalkozok.hu/51-tipp-hogy-visszanyerd-a-lelki-beked/)

 

Most mindenhonnan azt halljuk, ne féljünk, mert az nem segít, és sokkal többet árt, mint használ. Tudjuk, tisztában vagyunk vele! De, mondja már meg valaki, hogy egy valódi vészhelyzetben hogyan kell nem félni. Mert most tényleg van vészhelyzet, és tényleg lesznek, vagy talán már vannak is, akik a túlélésükért küzdenek ezzel a bizonyos “koronással”, vagy az általa okozott gazdasági-pénzügyi-munkahelyi nehézségekkel szemben. Most nem csupán hiedelmeink, és a túlzóan “kreatív” negatív gondolataink teremtenek egy minden realitást nélkülöző sötét világot.

 

Nem célom benyomni a pánikgombot!

De legyünk tudatában, hogy egy valódi, az életkorunktól, az egészségi (testi, és lelki) állapotunktól függően, kisebb, vagy nagyobb “veszéllyel” nézünk most farkasszemet. (Megdöbbenve hallottam ma, hogy még most is van olyan, aki szerint  csak “hiszti”, és “fel van fújva az egész járvány”. )

Azon gondolkodtam, hogy milyen fura, hogy éppen egy parányi, szemmel láthatatlan, az evolúció legalján lévő, önálló életre képtelen (valamilyen gazdasejt kell a szaporodásához) kis “semmivel” kell megküzdenünk. Nekünk, az evolúció csúcsán lévő Embernek. És egyelőre ő áll nyerésre, amihez ráadásul mi asszisztálunk, hiszen a mi sejtünket használja fel a szaporodáshoz, és képes világszerte megállíthatatlanul terjedni. Most még sem ember, sem tudomány nem bír vele. EGYELŐRE!

 

Bízom benne, hogy nem sokáig lesz ez így, de addig talpon kell maradni bármi áron.

Ehhez most alázatra, megértésre, elfogadásra, a legnagyobb mértékű felelősségvállalásra, szabályok maximális betartására, önkontrollra, önmérsékletre, közösségi gondolkodásra van szükség egyéni, és társadalmi szinten.

 

Minden nap újra és újra felteszem magamnak a kérdést, mit tehetek ÉN, magamért, a családomért, a környezetemért, hogy mielőbb vége legyen ennek a korábban elképzelhetetlen valóságnak, és aszerint cselekszem. Mert ha van is bennem  félelem, cselekedni, tenni kell, menni előre. Ha most nem is stratégaként, de operatív vezetőként, az éppen aktuális helyzetre reagálva, azért tudjuk irányítani az életünket.

 

Nem szeretnék “okoskodni”, tanácsokat osztogatni, de tök jó lenne, ha most tényleg komolyan vennénk az egyébként is alapvető higiéniai szabályokat, ha az otthon maradást javasolják, akkor tényleg maradjunk otthon, ha vásárolunk, akkor azt tegyük úgy, hogy másoknak is jusson kenyér, tej, húsféleség. Nem időtlen időkig tartó állapot ez, bírjuk már ki valahogy, és értsük meg, hogy csak közösen fog menni. Egyéni szinten is sokat lehet tenni, de ez itt most kevés lesz. Hiszen drasztikus változáshoz brutális erőre, a közösség erejére van szükség. Így lesz esélyünk a jelenben, a most-ban lenyomni a kis “piszkot”, ami ellen majd a tudomány méri a végső csapást, ha minden jól megy, egy vakcina formájában.

 

DE itt és most RENGETEG múlik rajtam, rajtad, rajtunk! Jó egészséget, kitartást, rugalmas megküzdést nekünk!

 

Korábbi bejegyzéseim, amelyek hasznosak lehetnek:

https://www.tudatosvallalkozok.hu/legy-krokusz-avagy-hogyan-kuzdj-meg-rugalmasan-a-nehezsegekkel/

https://www.tudatosvallalkozok.hu/hogyan-lehet-hasznunkra-a-stressz/

https://www.tudatosvallalkozok.hu/mar-megint-feszult-vagy-7-egyszeru-gondolatlecsendesito-tipp/