Építkezz, tanulj a kritikából, vagy utasítsd vissza!

A kritika a konfliktusokhoz, a stresszhez hasonlóan az életünk természetes velejáróra. Ezért aztán nem az a kérdés, hogy hogyan kerüljük el, vagy hogyan küzdjünk ellene, mert az lehetetlen vállalkozás lenne. Sokkal inkább az a kérdés, hogy mit kezdjünk vele, hogyan kezeljük úgy, hogy az minél kevésbé akadályozza a boldogulásunkat. Ugyanis csak ez az, amire van személyes ráhatásunk, és ez az, ami a mi személyes felelősségünk.

kritika, kommunikáció, kapcsolat

Mi a kritika?

A kritika minősítés, értékelő vélemény személyes megítélés alapján. Bár lehet pozitív és negatív is, a közvélekedésben mégis inkább rossz szájízzel beszélünk róla.Valamiféle támadást sejtünk mögötte, akkor is, ha tudjuk, hogy a kritika építő is tud lenni, sőt, a fejlődésünket is szolgálhatja.

 

Mi a baj a kritikával?

Semmi baj nem lenne vele, ha tudnánk „jól” kritikát adni, és kritikát elfogadni. Sajnos kevesen tudnak jól bánni a kritikával.

A kritika mögött mindig egyfajta hiányérzet, és a hiányérzetből fakadó feszültség van. A többség a kritikát ennek a feszültségnek, a saját frusztrációjának levezetésére használja, hogy megszabaduljon a negatív érzéseiktől, hogy jobban érezze magát. Önvédelemből használja, akár a másik „lehúzása”, önbecsülésnek letiprása által.

 

A kritikával kapcsolatban „kulturálisan” rengeteg negatív tapasztalattal, negatív megéléssel rendelkezünk mindannyian.

Számtalanszor halljuk gyerekként otthon a szülőktől, hogy „rossz vagy”, „rendetlen vagy”, és ezek még a finomabbak jelzők. De az oktatási rendszerbe bekerülve egy-egy helytelen válasz esetén „hülye vagy, fiam, ülj le!”, vagy „ezzel a tudással semmire se viszed!” megjegyzések is napi szinten marnak bele a gyermeki lélekbe. Gyakran ezek „nevelő szándékkal” hangzanak el, hogy „tanuljon belőle a gyerek”.

Az „én csak jót akarok neki”, és az „én csak őszinte vagyok” gondolatiság mögé bújva sem fogadható el az a kritika, amely nem az adott dologra, konkrét helyzetre vonatkozik, hanem általánosságban a gyermek/vagy felnőtt/, személyes adottságait, képességeit minősíti. Ha a gyerek játék közben eltör egy vázát, attól ő még nem rossz. A cselekedete, ami okozta, és a végeredmény, hogy eltört a váza, az lehet rossz. Vagy azért mert éppen egy adott kérdésre nem tudja a helyes választ, attól még nem „hülye”.

 

Gyermekként egy “tekintélyszeméllyel”, a tőle kapott kritikával szemben védtelenek vagyunk, hiszünk neki. Ha rendszeresen kritizálnak, és elég sokszor halljuk, akkor végül el is hisszük, hogy „rosszak”, és „buták” vagyunk. A hitünket aztán meggyőződésként cipeljük akár egész felnőtt életünk végéig, miközben a bírálattól, a kritikától való félelmet az elutasítástól való félelemmel azonosítjuk.

 

A fentiekben bemutatott bírálatok bántóak, személyiségrombolóak, ráadásul a vágyott változást sem eredményezik. A másik felé megfogalmazott kritika mögött meghúzódó szükséglet kielégítetlen marad, az ebből fakadó hiányérzet újra feszültséget okoz, amit újra és újra kritikával próbál levezetni az illető. Az így szinte szokássá váló kritizálás mérgezi a kapcsolatot. Ugyanakkor azt is nyilvánvalóvá teszi, hogy a meggyőződés, miszerint „kritikából mindig tanul az ember”, tévhit, vagy legalábbis ilyen formán nem igaz.

 

A kritikát megfogalmazó által megfelelő módon kommunikált, és másik fél által megfelelő módon kezelt kritika viszont valóban képes változást, fejlődést eredményezni a felek, és a kapcsolatuk sérülése nélkül. Az ilyen visszajelzés „építő kritika” néven van jelen a köztudatban.

 

Az építő kritika ismérvei:

➡ jó végeredmény, pozitív kimenetel a célja, nem pedig a másik sárba döngölése,

➡ nem személyes tulajdonságra, hanem a viselkedésre irányul,

➡ szubjektív vélemény, értékelés helyett tényeket fogalmaz meg,

➡ konkrét, nem általában, hanem az adott helyzetre vonatkozik,

➡ udvarias, bizalmi légkörben, a felek sértése, és sértődése nélkül zajlik,

➡ hiba helyett a megoldásra helyezi a hangsúlyt, javaslatot tesz az előrelépésre,

➡ követelés helyett együttműködést kér,

➡ bizalmunk töretlenségének hangot ad („ tudom, hogy számíthatok rád”).

 

Hogyan kezeld helyesen a „jó” kritikát?

A kritikára spontán adott reakció a visszatámadás („nehogy már te mondd meg”), az értetlenség („nem is tudom miről beszélsz”, a probléma lekicsinyítése (nem nagy ügy, miért kell ezt ennyire felfújni”) szokott lenni. Ez azonban nem célra vezető, ha fontos számunkra a kapcsolat, és a helyzet valódi megoldását szeretnénk.

 

Az ösztönös válaszok helyett inkább:

 Hallgasd meg a kritikát, ne szakítsd félbe a másikat, még akkor sem, ha késztetést érzel azonnal az önvédelemre, önmagad igazolására, a saját „igazad” bizonyítására!

➡ Foglald össze, ismételd meg a saját szavaiddal a kritikát, hogy megbizonyosodj arról, hogy jól érted-e!

➡ Tükrözd vissza a másik érzéseit, pl.„megértem, hogy dühös vagy, hogy még nem készült el az összefoglaló anyag”!

➡ Tükrözd vissza a szükségleteit, és kínálj megoldást: pl. „most azonnal hozzálátok, és befejezem még ma”!

➡ Tegyél fel kérdéseket, melyek közelebb visznek a megoldáshoz!

➡ Bár kritikát kapni nem feltétlenül kellemes érzés, de köszönd meg a visszajelzést! Értékeld a bizalmat, hogy képesnek tart a kritika elfogadására, és hogy érdekli a kapcsolatotok, legyen az magánéleti, vagy munkahelyi!

Hogyan épít a kritika?

Ha számunkra fontos, hiteles személytől, megfelelő módon érkezik, akkor érdemes megfontolni, megvizsgálni, hogy jogos-e. Ha jogos, akkor érdemes megnézni, hogy mi az, amit el kell sajátítani, miben kell fejlődni, hogy „jobb” legyek.

➡ Az építő kritika során megfogalmazott javaslatok által más nézőpontokat, új, megoldási lehetőségeket kapunk.

➡ A kritika az által segít, hogy önvizsgálatra késztet, és rámutat a személyiségem (a tulajdonságaim, viselkedésem) azon részére, amit én nem ismerek, ami számomra nem tudatos, de mások számára szembetűnő.

➡Ezáltal csökken a „vakfolt”, nő az önismeretem, amely lehetővé teszi, hogy az adott helyzetnek megfelelően, tudatosan viselkedjek, és rugalmas, adekvát válaszokat adjak a kihívásokra.

 

Romboló kritika ismérvei:

➡ célja a másik személy „leértékelése”, lejáratása, megleckéztetése, az önbecsülésének legázolása,

➡ kizárólag negatív érzéseken alapul,

➡ nem tárgyilagos,

➡ bántó, gúnyos kifejezések, túlzások, általánosítások alkalmazása,

➡ szemrehányó, vagy lekezelő hanghordozás.

 

Hogyan kezeld a romboló kritikát?

A fentiekhez hasonló „övön aluli” kritikát nem feltétlen kell, és nem feltétlen lehet konstruktívan kezelni.

 

Így állíthatod le a sértegetéseket:

➡Határozott én-üzenettel húzd meg a határt, határolódj el és mondj nemet a kritikára pl. „Nem hagyom magam megalázni”, vagy „Ez a hangnem számomra nem elfogadható”

➡Lehetsz megértő, ugyanakkor állhatatos, ha különösen fontos az ügy (a kapcsolat, vagy a munkahely) számodra. Pl.” Megértem, hogy így gondolkodsz, de én meg azt szeretném, hogy…” ,

➡ Adj rövid, néhány szótagos választ! („igen”, „nem”, „igazán?”, „hűha”)

➡ Indoklás nélkül válts témát! („Szép az idő”)

➡ Billentsd ki a másikat az egyensúlyából, zavard össze úgy, hogy mondj valami furcsát, oda nem illő, vagy elferdített közmondást

➡ Hagyd el a helyszínt, ahol a bántás ért!

 

Ha túl gyakran fogalmazol meg kritikát, vagy nehezen tudod kezelni a téged ért kritikát, mely hátrányosan befolyásolja a kapcsolataidat, vagy ha csak tudatosabban szeretnél kommunikálni, akkor fordulj hozzám bizalommal! Egyéni coachinggal, egyéni és csoportos tréninggel tudlak támogatni. Ha bármilyen kérdésed van a témával, a coachinggal kapcsolatban, bátran vedd fel velem a kapcsolatot a lenti gombra kattintva! 🙂

 

 

ÉRDEKLŐDÖM

 

A fenti bejegyzéshez használt források:

Les Giblin: Emberi kapcsolatok mesterfokon  c. könyve

Barbara Berckhan: Verbális önvédelem c. könyve

Pintér Tamás: Az asszertivitás világa 1. c. könyve

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .

Posted by: admin on

Címkék: , , , , , ,