Ezt hozta ki belőlem a koronás „szörny”

Pár napra elhallgattam, bevallom, nem találtam a szavakat, és sokszor önmagamat sem ebben a mindenki számára új, és ismeretlen helyzetben. Érzelmi hullámvasút ez a javából, igazi mélypontokkal, és nem feltétlen amiatt, hogy nem tudok olyan élelmiszert venni, amit szeretnék, hogy a kedvenc drogériámban üres polcok között kell keresgélnem alapdolgokat, vagy, hogy a férjem szülinapját most elintézzük egy szóbeli köszöntéssel (az ajándéknak szánt , már januárban megvásárolt színházházjegyet odaadni nem sok értelme lenne, meg valahogy most nincs kedvünk az ünnepléshez) DE ezekből a „kis veszteségek-ből” érzések (bosszankodás, düh, szomorúság, csalódottság)  eltörpülnek amellett az általános félelem mellett, amit a “minden bizonytalan”, és “bármi megtörténhet” gondolataim generálnak.

 

 

Igen, tudom, hogy a félelem kikezdi az EGÉSZ-séget!

Vannak is eszközeim, hogy védjem magam, de ezek alkalmazása most ritkán sikerül. Mert vannak olyan helyzetek, amikor valaki -valódi, vagy  átvitt értelemben  –  a túlélésért küzd. Azt tanultam az egyik  coach-képzőben, hogy ilyenkor nem működik a coaching, az ön-coaching sem. Ahhoz egy magasabb szintre, jobb és stabilabb érzelmi állapotba kell kerülni. (Ebben tud segíteni ez a korábbi bejegyzésem: https://www.tudatosvallalkozok.hu/51-tipp-hogy-visszanyerd-a-lelki-beked/)

 

Most mindenhonnan azt halljuk, ne féljünk, mert az nem segít, és sokkal többet árt, mint használ. Tudjuk, tisztában vagyunk vele! De, mondja már meg valaki, hogy egy valódi vészhelyzetben hogyan kell nem félni. Mert most tényleg van vészhelyzet, és tényleg lesznek, vagy talán már vannak is, akik a túlélésükért küzdenek ezzel a bizonyos “koronással”, vagy az általa okozott gazdasági-pénzügyi-munkahelyi nehézségekkel szemben. Most nem csupán hiedelmeink, és a túlzóan “kreatív” negatív gondolataink teremtenek egy minden realitást nélkülöző sötét világot.

 

Nem célom benyomni a pánikgombot!

De legyünk tudatában, hogy egy valódi, az életkorunktól, az egészségi (testi, és lelki) állapotunktól függően, kisebb, vagy nagyobb “veszéllyel” nézünk most farkasszemet. (Megdöbbenve hallottam ma, hogy még most is van olyan, aki szerint  csak “hiszti”, és “fel van fújva az egész járvány”. )

Azon gondolkodtam, hogy milyen fura, hogy éppen egy parányi, szemmel láthatatlan, az evolúció legalján lévő, önálló életre képtelen (valamilyen gazdasejt kell a szaporodásához) kis “semmivel” kell megküzdenünk. Nekünk, az evolúció csúcsán lévő Embernek. És egyelőre ő áll nyerésre, amihez ráadásul mi asszisztálunk, hiszen a mi sejtünket használja fel a szaporodáshoz, és képes világszerte megállíthatatlanul terjedni. Most még sem ember, sem tudomány nem bír vele. EGYELŐRE!

 

Bízom benne, hogy nem sokáig lesz ez így, de addig talpon kell maradni bármi áron.

Ehhez most alázatra, megértésre, elfogadásra, a legnagyobb mértékű felelősségvállalásra, szabályok maximális betartására, önkontrollra, önmérsékletre, közösségi gondolkodásra van szükség egyéni, és társadalmi szinten.

 

Minden nap újra és újra felteszem magamnak a kérdést, mit tehetek ÉN, magamért, a családomért, a környezetemért, hogy mielőbb vége legyen ennek a korábban elképzelhetetlen valóságnak, és aszerint cselekszem. Mert ha van is bennem  félelem, cselekedni, tenni kell, menni előre. Ha most nem is stratégaként, de operatív vezetőként, az éppen aktuális helyzetre reagálva, azért tudjuk irányítani az életünket.

 

Nem szeretnék “okoskodni”, tanácsokat osztogatni, de tök jó lenne, ha most tényleg komolyan vennénk az egyébként is alapvető higiéniai szabályokat, ha az otthon maradást javasolják, akkor tényleg maradjunk otthon, ha vásárolunk, akkor azt tegyük úgy, hogy másoknak is jusson kenyér, tej, húsféleség. Nem időtlen időkig tartó állapot ez, bírjuk már ki valahogy, és értsük meg, hogy csak közösen fog menni. Egyéni szinten is sokat lehet tenni, de ez itt most kevés lesz. Hiszen drasztikus változáshoz brutális erőre, a közösség erejére van szükség. Így lesz esélyünk a jelenben, a most-ban lenyomni a kis “piszkot”, ami ellen majd a tudomány méri a végső csapást, ha minden jól megy, egy vakcina formájában.

 

DE itt és most RENGETEG múlik rajtam, rajtad, rajtunk! Jó egészséget, kitartást, rugalmas megküzdést nekünk!

 

Korábbi bejegyzéseim, amelyek hasznosak lehetnek:

https://www.tudatosvallalkozok.hu/legy-krokusz-avagy-hogyan-kuzdj-meg-rugalmasan-a-nehezsegekkel/

https://www.tudatosvallalkozok.hu/hogyan-lehet-hasznunkra-a-stressz/

https://www.tudatosvallalkozok.hu/mar-megint-feszult-vagy-7-egyszeru-gondolatlecsendesito-tipp/

 

 

 

Hogyan rombold le a kommunikációs gátakat a kapcsolataidban?

A mindennapjainkban bármikor előfordulhat, hogy egy ártalmatlannak tűnő beszélgetésből feloldhatatlannak tűnő konfliktus keletkezik.  Mondhatnád erre, hogy a konfliktus az életünk természetes velejárója. Ezzel egyet is tudok érteni, viszont az nagyon nem mindegy, hogy mit kezdünk vele. Hogy a szavainkkal, viselkedésünkkel tovább mélyítjük, vagy éppen kisimítjuk a ráncokat a kapcsolatainkban.

 

Kommunikációs gátak, melyek  jobban rombolják a kapcsolataidat, mint hinnéd

 

Thomas Gordon nagyon találóan „közléssorompónak” nevezte el ezeket, amivel elzárják az utat a megbeszélés, a megoldás lehetősége elől. Olyan verbális gátak ezek, melyeket általában tudattalanul, néha viszont nagyon is tudatosan „használunk”, és így próbáljuk  irányítani a másik fél viselkedését.

kommunikáció, kommunikációs gátak, közléssorompó, én-üzenet

 

Gordon 12 olyan közléssorompót határozott meg, melyek mérgezik a mondanivalónkat, és ezeket 3 fő csoportba rendezte:

 

1⃣ Ítélkező közléssorompók  a kritizálás („nem vagy képben”), a címkézés („durva vagy”), a hibáztatás („mert nem jól csináltad”), vagy a hízelgés („de cuki vagy”).

2⃣ Megoldásokat közlő közléssorompókat alkalmazol akkor, amikor utasítod a másikat („azonnal kérj bocsánatot”), vagy („hagyd abba a tévézést”). Amikor fenyegetőzöl („jobb, ha nem próbálod meg”), moralizálsz („illene megtenned”), presszionálod a másikat („nyomatékosan kérem, hogy csináld meg”) vagy éppen tanácsot adsz („én a te helyedben”), („az a legjobb megoldás, ha…).

3⃣ A másik aggodalmát megkerülő közléssorompók lehetnek a biztatás („ a dolgok úgyis mindig jobbra fordulnak), a bagatellizálás („ez nem is annyira vészes, ne izgasd magad ilyesmi miatt”), a kikérdezés, faggatózás („miért tetted”, „ki befolyásolt”), és az elterelés („próbálj nem gondolni rá”, „felejtsd  el az egészet”).

 

Ezek mind az el nem fogadás megnyilvánulásai. A közléssorompók egyrészt rátolják a felelősséget a másikra, másrészt változásra próbáljuk rábírni általuk a másik felet, amely szinte mindig védekezést, ellenállást vált ki belőle. Így el is akad a közös problémamegoldás, az együttműködés, és megmarad a rossz érzés mindenkiben.

 

Rombolás helyett építsd a szavaiddal a kapcsolataidat!

 

Ne a másikról, hanem önmagadról beszélj. A szádon automatikusan kiszaladó kritika, utasítás, megbélyegzés helyett beszélj Én-nyelven. Azt, hogy a másik ember viselkedésében mi zavar, és mit szeretnél, a 4-lépéses Én-üzenet segítségével támadás nélkül tudod megfogalmazni. Ez pedig az együttműködés irányába mozdítja el a kommunikációt.

 

Lássuk a négy lépést!

 

➡ Első lépés a megfigyelés, amikor is tényszerűen, támadás, megítélés, minősítés nélkül fogalmazod meg a történéseket, az objektív okát annak, amiért a beszélgetést kezdeményezed.

➡ Második lépés az érzések kifejezése. Őszintén mondd el, mi zajlik benned, mit érzel a szívedben. De ne értelmezd, ne csatolj mellé gondolatot. „Az úgy érzem, nem figyelsz rám eléggé” nem érzés, hanem értelmezés. Az érzés az öröm, szomorúság, düh, csalódottság, és így tovább.

➡ Harmadik lépés a szükségletek kifejezése. Mondd el, mit szeretnél, mire van szükséged, milyen igényed, vágyad áll az érzés mögött. Fogalmazd meg, és ne várd, hogy a másik ezt kitalálja.

➡Negyedik lépés a kérés. Pontosan mondd el, de követelés nélkül, hogy mit kérsz a másiktól.

 

A 4 lépés egyszerű, de nem könnyű!  Mutatok segítő példákat:

 

1.       Megfigyelés

Mi történt?

2.       Érzések

Mit élek meg?

3.     Szükségleteim

Mit szeretnék?

4.       Kérés

Mit kérek a másiktól?

Tele van a szemeteskuka.

Tegnap én vittem ki.

Rettenetesen fáradt vagyok  ma. Pihenésre van szükségem. Kérlek, most te ürítsd ki!
Elkéstél a vacsoráról. Csalódott vagyok. Szerettem volna több időt kettesben tölteni veled. Kérlek, tévézés helyett beszélgess most velem!
Nagyon nagy itt a zaj. Ideges vagyok, mert egy fontos munkát kell határidőre befejeznem. Egy kis csöndre lenne szükségem. Kérlek, beszélgessetek a másik szobában!

 

Nincs garancia rá, hogy a fenti módszer minden esetben, minden problémát megold. De minél gyakrabban alkalmazod, tapasztalni fogod, hogy

  • a kapcsolataidban ritkábban akad el a kommunikáció,
  • egyre ritkább lesz a fájdalmas, és parttalan vita,
  • egyre könnyebben találtok közös nevezőre.

Ha szeretnéd, hogy a kapcsolataid ne lehúzzanak, hanem örömforrásként tápláljanak, de elakadtál, vagy tovább fejlődnél a témában, a lenti gombra kattintva tudod felvenni velem a kapcsolatot.

 

ÉRDEKLŐDÖM