Ezt hozta ki belőlem a koronás „szörny”

Pár napra elhallgattam, bevallom, nem találtam a szavakat, és sokszor önmagamat sem ebben a mindenki számára új, és ismeretlen helyzetben. Érzelmi hullámvasút ez a javából, igazi mélypontokkal, és nem feltétlen amiatt, hogy nem tudok olyan élelmiszert venni, amit szeretnék, hogy a kedvenc drogériámban üres polcok között kell keresgélnem alapdolgokat, vagy, hogy a férjem szülinapját most elintézzük egy szóbeli köszöntéssel (az ajándéknak szánt , már januárban megvásárolt színházházjegyet odaadni nem sok értelme lenne, meg valahogy most nincs kedvünk az ünnepléshez) DE ezekből a „kis veszteségek-ből” érzések (bosszankodás, düh, szomorúság, csalódottság)  eltörpülnek amellett az általános félelem mellett, amit a “minden bizonytalan”, és “bármi megtörténhet” gondolataim generálnak.

 

 

Igen, tudom, hogy a félelem kikezdi az EGÉSZ-séget!

Vannak is eszközeim, hogy védjem magam, de ezek alkalmazása most ritkán sikerül. Mert vannak olyan helyzetek, amikor valaki -valódi, vagy  átvitt értelemben  –  a túlélésért küzd. Azt tanultam az egyik  coach-képzőben, hogy ilyenkor nem működik a coaching, az ön-coaching sem. Ahhoz egy magasabb szintre, jobb és stabilabb érzelmi állapotba kell kerülni. (Ebben tud segíteni ez a korábbi bejegyzésem: https://www.tudatosvallalkozok.hu/51-tipp-hogy-visszanyerd-a-lelki-beked/)

 

Most mindenhonnan azt halljuk, ne féljünk, mert az nem segít, és sokkal többet árt, mint használ. Tudjuk, tisztában vagyunk vele! De, mondja már meg valaki, hogy egy valódi vészhelyzetben hogyan kell nem félni. Mert most tényleg van vészhelyzet, és tényleg lesznek, vagy talán már vannak is, akik a túlélésükért küzdenek ezzel a bizonyos “koronással”, vagy az általa okozott gazdasági-pénzügyi-munkahelyi nehézségekkel szemben. Most nem csupán hiedelmeink, és a túlzóan “kreatív” negatív gondolataink teremtenek egy minden realitást nélkülöző sötét világot.

 

Nem célom benyomni a pánikgombot!

De legyünk tudatában, hogy egy valódi, az életkorunktól, az egészségi (testi, és lelki) állapotunktól függően, kisebb, vagy nagyobb “veszéllyel” nézünk most farkasszemet. (Megdöbbenve hallottam ma, hogy még most is van olyan, aki szerint  csak “hiszti”, és “fel van fújva az egész járvány”. )

Azon gondolkodtam, hogy milyen fura, hogy éppen egy parányi, szemmel láthatatlan, az evolúció legalján lévő, önálló életre képtelen (valamilyen gazdasejt kell a szaporodásához) kis “semmivel” kell megküzdenünk. Nekünk, az evolúció csúcsán lévő Embernek. És egyelőre ő áll nyerésre, amihez ráadásul mi asszisztálunk, hiszen a mi sejtünket használja fel a szaporodáshoz, és képes világszerte megállíthatatlanul terjedni. Most még sem ember, sem tudomány nem bír vele. EGYELŐRE!

 

Bízom benne, hogy nem sokáig lesz ez így, de addig talpon kell maradni bármi áron.

Ehhez most alázatra, megértésre, elfogadásra, a legnagyobb mértékű felelősségvállalásra, szabályok maximális betartására, önkontrollra, önmérsékletre, közösségi gondolkodásra van szükség egyéni, és társadalmi szinten.

 

Minden nap újra és újra felteszem magamnak a kérdést, mit tehetek ÉN, magamért, a családomért, a környezetemért, hogy mielőbb vége legyen ennek a korábban elképzelhetetlen valóságnak, és aszerint cselekszem. Mert ha van is bennem  félelem, cselekedni, tenni kell, menni előre. Ha most nem is stratégaként, de operatív vezetőként, az éppen aktuális helyzetre reagálva, azért tudjuk irányítani az életünket.

 

Nem szeretnék “okoskodni”, tanácsokat osztogatni, de tök jó lenne, ha most tényleg komolyan vennénk az egyébként is alapvető higiéniai szabályokat, ha az otthon maradást javasolják, akkor tényleg maradjunk otthon, ha vásárolunk, akkor azt tegyük úgy, hogy másoknak is jusson kenyér, tej, húsféleség. Nem időtlen időkig tartó állapot ez, bírjuk már ki valahogy, és értsük meg, hogy csak közösen fog menni. Egyéni szinten is sokat lehet tenni, de ez itt most kevés lesz. Hiszen drasztikus változáshoz brutális erőre, a közösség erejére van szükség. Így lesz esélyünk a jelenben, a most-ban lenyomni a kis “piszkot”, ami ellen majd a tudomány méri a végső csapást, ha minden jól megy, egy vakcina formájában.

 

DE itt és most RENGETEG múlik rajtam, rajtad, rajtunk! Jó egészséget, kitartást, rugalmas megküzdést nekünk!

 

Korábbi bejegyzéseim, amelyek hasznosak lehetnek:

https://www.tudatosvallalkozok.hu/legy-krokusz-avagy-hogyan-kuzdj-meg-rugalmasan-a-nehezsegekkel/

https://www.tudatosvallalkozok.hu/hogyan-lehet-hasznunkra-a-stressz/

https://www.tudatosvallalkozok.hu/mar-megint-feszult-vagy-7-egyszeru-gondolatlecsendesito-tipp/