5+1 tipp, hogy visszanyerd a lelki békéd!

 

 

Időnként megadatik az a kegyelmi állapot, amikor azt érzed, hogy „itt és most” a legjobb helyen vagy, jól érzed magad a bőrödben, nyugodt vagy. Ezek a pillanatok azonban amilyen ritkák, olyan törékenyek is. Néha egész apró dolgok is képesek kizökkenteni  az önmagunkban, és önmagunkért való létezés könnyed, egyensúlyi állapotából.

 

coaching, szorongás, elvárás, önismeret, nemet mondás

Bosszankodunk…

Ha nem köszönt a szomszéd, a főnök csúnyán nézett rád,  a gyerek megint kiszakította a nadrágját, a párod nem vitte ki a szemetet, a barátnőd napok óta fel sem hívott, goromba volt veled a pénztáros, és még sorolhatnám, mennyi minden miatt bosszankodunk. Sőt hajlamosak vagyunk akár napokig is rágódni rajta.

 

Két napja én magam is őrlődök egy témán. Kommunikációs hiba történt, számomra fontos emberekkel nem úgy végződött egy jó hangulatúnak indult beszélgetés, ahogy szerettem volna, máshogy viselkedtek, mint ahogy vártam.

 

Elvárunk…

Igen, ez az! Volt bennem egy elvárás, hogy hogyan kellene viselkedniük velem. Közben elfelejtettem, hogy mindannyian mások vagyunk, más a neveltetésünk, más a múltunk, mások az értékeink, a mozgatórugóink, melyek mind-mind meghatározzák a viselkedésünket.

Ahogy nekem, úgy neked is megvannak az elvárásaid, amelyek, ha nem teljesülnek, hozzám hasonlóan elbizonytalanodsz, elveszíted a kontrollt, és jobb híján, a gyermekkorból hozott megküzdési stratégiádat elővéve duzzogsz, puffogsz magadban, esetleg  panaszkodsz valakinek, aki hajlandó meghallgatni.

 

Az elvárásaid azonban szorongóvá, boldogtalanná tesznek. Minél kevesebb az elvárásod, annál szabadabbnak érezheted magad. 

 

Mi kell ahhoz, hogy belső stabilitásodat, lelki egyensúlyodat megerőzve képes legyél a bosszúságokkal, nehézségekkel megbirkózni?

 

1.Erősítsd az önbizalmad, önbecsülésed!

 

Bárki, bárhogyan viselkedik veled, tudd, hogy értékes, és szerethető vagy, oké vagy. Nem másokból, hanem önmagadból, saját erőforrásaidból nyersz erőt, és saját értékeidre támaszkodsz.

Tipp: vedd számba az erősségeidet, a pozitív tulajdonságaidat, és azokat az értékeket, melyek az életed alapkövei, amelyekből nem engedsz!

 

2.Válaszd a tudatosságot!

 

Vedd észre, és akadályozd meg, hogy egy-egy érzelmileg túlterhelt helyzetben a gyermekkori minták vegyék át öntudatlanul az irányítást.

Tipp: figyeld meg az érzéseidet, a gondolataidat, és mint egy „kis professzor”, kívülről nézz rá az adott helyzetre, kérdezd meg magadtól, hogy indokolt-e ahogy érzel, gondolkodsz, viselkedsz!

 

3.Kezeld a konfliktus!

 

Ha van rá lehetőséged, akkor kommunikáld ki a benned rejlő rossz érzést, törekedve a probléma megoldására.

Tipp: kommunikálj asszertíven, a Te helyett használj Én közléseket!

(pl. “rosszul esik, hogy ma ismét nekem kell bevásárolni”)

 

4.Mondj Nem-et!

 

Mondj nem-et emberekre, és számodra méltatlan helyzetekre, és voksolj igennel önmagadra.

Tipp: Gyakorold a nem-et mondást, melyről ITT OLVASHATSZ BŐVEBBEN!

 

5.Kapcsolódj másokhoz!

 

Keresd pozitív emberek (családtagok, barátok) társaságát, és az örömteli időtöltés lehetőségét velük!

Tipp: család, baráti társaság hiányában támogató közösségek, szórakoztató-, kulturális, sportolási lehetőségek jelenthetnek megoldást.

 

5+1.Írd ki magadból a feszültséged!

 

A naplózás, vagy az én esetemben ennek a blognak a megírása, kreatív energiákat felszabadítva csodákra képes. A lélekráncok kisimulnak, a gondolatok a helyére kerülnek

 

Ha a tippek közül bármelyik témában fejlesztésre, támogatásra van szükséged, fordulj hozzám bizalommal. A coaching önmagadban megerősít, az acces bars® kezelés pedig a elűzi a feszültséged!

ÉRDEKEL

Üzenet a változásra vágyó Én-nek

 

Mindenkinek megvan az elképzelése arról, hogy milyen életet szeretne, hogy milyen életminőségre vágyik. Ezek a vágyak azonban a stresszel terhelt mindennapok rutinszerű tevékenységeinek szürkeségében gyakran szertefoszló álomként tűnnek el, anélkül, hogy megkísérelnénk megvalósítani.

 

változás, álmok, motiváció, coaching

 

Változás előtt állok. A hogyan még nem tiszta, naponta alakul, változik, de tudom, hogy mit szeretnék.  Félek, és aggódom.

A mi kultúránkban, társadalmi, és családi szinten is benne van, (és én jól meg is tanultam), hogy a változás nehéz, kemény harcot vív bennem a biztonságra törekvés ősi ösztöne a változás szükségletével, a ma küzd a jövővel.

 

Nem a változástól félek, hanem attól, hogy minden változatlan marad, hogy elmaradnak a vágyott jövőbe vivő lépések.

 

Ez a bejegyzés most elsősorban magamnak íródik, ha úgy tetszik, egyfajta öncoaching. Üzenet önmagamnak, hogy hagyjam végre abba a saját tengelyem körüli forgást, az öntudatlan dervis táncot.

Önmagamnak írom, önmagamat emlékeztetve az előttem álló lépésekre, de örömmel tölt el, ha téged, aki szintén félsz a változástól, valamilyen formában megszólít, és az üzenete hozzájárulás lehet az életedhez.

 

„Az élet ajándék, amely kiváltságot, lehetőséget, és felelősséget kínál nekünk arra, hogy visszaadjunk valamit azáltal, hogy többek leszünk.”

(Antony Robbins)

 

Tony Robbins azt mondja, a változásnak kellően értékesnek, és tartósnak kell lenni ahhoz, hogy halogatás nélkül bevállaljuk, és mellette következetesen elköteleződjünk.

 

Az értékes és tartós változásnak három alapelve van:

 

  1. 1. Emeld meg a mércét!

Emeld meg az önmagaddal szemben támasztott követelményszintedet.

Az üzleti életben a beszerzési stratégia részét képezi a „KO” kritériumok meghatározása, amelyek olyan feltételek (jellemzően 3-5), szabvány előírások, melyek ha nem teljesülnek, akkor az adott beszállító, termék, vagy szolgáltatás „kiütésre” kerül.

Te is alkalmazhatod  ezt a minősítőrendszert a saját életedben.

Határozd meg, melyek a te „KO” kritériumaid önmagaddal, a környezeteddel kapcsolatban, és amit nem vagy hajlandó tolerálni, mondj rá NEM-et.

A nem-et mondásról ITT olvashatsz többet

 

  1. 2. Vedd észre, és változtasd meg a korlátozó hiedelmet!

A korlátozó hiedelmeinkkel az a gond, hogy észrevétlenül működnek, tudattalanul irányítják a gondolatainkat, érzéseinket, cselekedeteinket. Megmondják mi lehetséges, és mi lehetetlen.

Amikor szabotálod önmagad, lebeszéled magad egyébként fontos, vágyott dolgokról, mert nem hiszed el, hogy képes vagy megtenni, elérni, akkor legtöbbször nem a tudatos meggyőződésed szerint, hanem a tudatalattiban rejtőzködő hiedelmed által vezérelve cselekszel.

Ha észreveszed, pusztítsd el a „szörnyecskéidet”, hogy hozzáférj a valódi, belső erőforrásaidhoz, képességeidhez!

 

  1. 3. Változtasd meg a stratégiádat!

Ha egyedül nem megy, keress példaképeket, sorstársakat, szövetségeseket, és tanulj tőlük.

Előfordulhat, hogy tudod, mit kell tenned, és mégsem a tudásodnak megfelelően cselekszel. Ilyenkor segítségedre lehet egy szakember, tanácsadó, mentor, coach, aki megfelelő eszközökkel, módszerekkel támogatni tud a cselekvés, változtatás útján.

 

Ha változásra vállalkoznál, ITT tudod felvenni velem a kapcsolatot.

 

ÉRDEKEL

 

 

Forrás:

Anthony Robbins:  Ébreszd fel a benned szunnyadó óriást! c. könyve

 

 

 

Hogyan mondj nemet?

Minden olyan helyzetben, amikor NEM-et szeretnél mondani egy kérésre, egy ajánlatra, mert az nem egyezik a szándékaiddal, az érdekeiddel, a vágyaiddal, és mégsem teszed, akkor a belső szabadságodra, az önállóságodra, a személyiségedre mondasz nemet.

 

A  NEM-et mondás különösen akkor nehéz, ha tekintélyszeméllyel (főnököddel, szüleiddel, hivatali személyekkel) állsz szemben, ha alá-, fölérendeltségi viszonyban vagytok.

De egyenrangú kapcsolatokban (barátság, párkapcsolat) is előfordul, hogy automatikusan IGEN-T mondasz, mert nem akarod megbántani a másikat, nem akarsz neki csalódást okozni, vagy éppen megsajnálod. Igent mondasz akkor is, ha biztosan tudod, hogy bánni fogod.

 

“A türelemnek is vannak határai. Ha túlzásba viszed, gyávasággá változik.” /G. Jackson/

 

Nem-et mondás lépései, stressz

 

Bármikor előfordulhat, hogy egy mérlegelés nélkül kimondott IGEN-nel NEM-et mondasz egy fontosabb, értékesebb dologra.

Például. amikor a főnököd  a munkaidőd lejárta előtt pár perccel szeretne veled beszélni az éppen futó projektről, miközben te sietnél az oviba/suliba, hogy megnézd a gyermeked ünnepi szereplését.

 

Mi teszel ebben a helyzetben?

 

Nem lepődöm meg, ha a főnöki utasításnak eleget téve éppen lemaradsz a gyereked szerepléséről, és a szíved szakad meg, miközben a csalódottságtól zokogó gyermekedet próbálod megnyugtatni.

Ilyen, vagy ehhez hasonló szituáció mindannyiunkkal előfordul, előfordulhat.

 

A kérdés csak az, hogy mennyire gyakori, hogy a “kötelességtudó” IGEN-nel éppen azokat bántod meg, akiket legjobban szeretsz, hogy azokra az értékeidre mondasz nemet, amire legkevésbé szeretnél.

Kérdés, hogy önmagadat megerőszakolva milyen gyakran teszel meg olyan dolgokat, amiket nem szeretnél, vagy milyen gyakran követsz olyan szabályokat, utasításokat, amiben nem hiszel, csak azért mert nem tudsz, nem mersz nemet mondani.

 

A rendszeresen elfojtott, kimondatlanul maradó NEM-nek  ára van, szorongást, stresszt, de akár állandóan fennálló rossz közérzetet okozhat.

 

Mit tegyél, hogy ez ne így legyen?

 

Tanulj meg NEM-et mondani! Annál könnyebben fog menni, minél többször gyakorlod. 🙂

 

Hogyan mondj nemet könnyen, mások megbántása nélkül, és úgy, hogy megértsék?

 

Adj magadnak időt!

Ha túl gyorsan reagálsz, könnyen előfordul, hogy igent mondasz akkor is, ha inkább nem-et mondanál. Valahányszor megkérnek valamire, mondhatod a következőt:

„Átgondolom, hogy megoldható-e, kérek egy kis időt!”

„Utánanézek a dolgaimnak, és máris visszatérünk rá.”

 

“Egy szöget szokással lehet helyettesíteni.” /Dr. Erasmus/

Gyakorold be a saját időkérő mondataidat annyira, hogy szokássá váljanak. Ezzel lecserélheted az automatikus IGEN-eket.

 

Az így nyert  idő alatt át tudod gondolni:

    • hogy tényleg meg akarod-e tenni, vagy csak a „megfelelési kényszer” lépett működésbe.
    • hogy ha megteszed, akkor miről kell lemondanod.
    • hogy mennyi energiát kell bele fektetni.
    • hogy mit nyersz vele.
    • hogy milyen következményei lesznek, ha nemet mondasz.
    • és hogyan érzed magad, ha elvállalod.

 

Légy határozott!

Merd kimondani egyértelműen a NEM-et! „Ne haragudj, de ezt most NEM vállalhatom be.”

Lehet, hogy a konfrontáció ijesztő, de nem feltétlenül rossz dolog. A határozott, egyenes, és őszinte beszéd akár még jót is tehet a kapcsolatnak. A határozottság mellett természetesen légy udvarias!

 

Ne magyarázkodj!

A hosszú, bonyolult magyarázkodás közben eltűnhet a NEM-ed, másrészt csak önmagad megnyugtatására szolgál.
Légy egyszerű, világos, és gyors:” Sajnálom, de most nem tudom veled tölteni a hétvégét!” , vagy “Szívesen megtenném, de most nem fog menni.”

 

Ne indokolj!

Nem kötelező, és nem is szükséges indokolni a NEM-edet. Jogod van a visszautasításhoz.

J.Renardot idézve:

” Az az ember valóban szabad, aki ürügy nélkül tud visszautasítani meghívást.”

 

Ne a személyre, hanem a kérésre mondj nemet!

Egy randi meghívás esetén a “nem vagy az esetem” helyett válassz személyeskedés nélküli, kevésbé bántó  nemleges válaszokat, például „sajnos már van másik programom”.

 

Javasolj egy jó alternatívát!

Különösen jó megoldás lehet ez a munkahelyi NEM-eknél, hiszen a munkahelyünk megőrzésétől függ a megélhetésünk, a létünk.

“Ma már nem tudom megcsinálni, de holnap be tudok jönni korábban.”

 

Alkalmazd a „törött lemez” technikát!

Ha nem fogadják el a NEM-emedet, és próbálnak meggyőzni, akkor az akadozó lemezhez hasonlóan újra és újra ismételd: “Nem fogok tudni segíteni.”

 

Fontos, hogy a NEM-et mondás nem az önzőségről,a dacról, és az empátia hiányáról szól.
Sokkal inkább szól a saját határaid meghúzásáról, az önbecsülésedről, az emberi méltóságodról, a kiegyensúlyozott életedről.

 

Jó gyakorlást!  Stressz-mentes életet kívánok neked!

Ha gyakran gondot okoz a NEM-et mondás, gyere el coachingra, nézzük meg az akadályokat, és találjuk meg együtt a harmonikusabb élethez vezető megoldást.

 

 

JELENTKEZEM