A szabad gyermek és a felnőtt én találkozása

Fogászatról hazafelé, az érzéstelenítő injekciótól még zsibbadt szájjal, érezhető – látható rossz kedvvel szálltam fel a metrópótló buszra, egy nagyobb, 6-8 év körüli iskolásokból álló gyerektársasággal. A busz megtelt gyerekkel, meg a velük járó hangos zsivajjal. Pont ez hiányzott! – tört fel bennem automatikusan a negatív gondolat, meg a velejáró még rosszabb érzés. Ráadásul a meglehetősen zajos társaságból valaki éppen a mellettem lévő ülésre huppant le. Semmi kedvem nem volt ehhez a társasághoz, és éppen az ablakon való kibámulással próbáltam magam elszigetelni, amikor váratlanul megérinti a karom, szélesen rám mosolyog, és egy tök természetesen hangzó „szia”-val üdvözöl.

 

„Szia!”- végül is miért ne? Nem bírtam ki mosolygás nélkül, megérintett ez a gyermeki nyitottság, könnyedség, aminek a kölcsönös üdvözléssel még lett vége. A csupa bűbáj, mosolygós kislány a legnagyobb érdeklődéssel kérdezte meg a kedvenc színemet, a kedvenc virágomat, a kedvenc számomat, és persze még nagyobb lelkesedéssel osztotta meg velem a saját kedvenceit.

 

 

Majd miután – a csodálkozásomból felocsúdva – jeleztem, hogy a félig lezsibbadt szám miatt nehezemre esik beszélni, végig csacsogta, mosolyogta az utat. Én meg csak ámulva figyeltem, mosolyogtam, és egyszerűen nem tudtam betelni ezzel a csupa szív és tiszta lelkű gyermekkel, aki fogalmam sincs, hogy hogyan, és hova száműzte – az egyébként is nevetséges, indokolatlan – rossz kedvemet.

 

A kísérő tanárok egyszer csak leszállásra figyelmeztették az iskolásokat, amikor a kislány felém fordul, és a rá jellemző természetességgel megölelt, és egy mosolygós „szia”-val elköszönt. Én meg egyszerűen nem hiszem el, ami itt és most, velem, a komoly felnőttel történik!

Ettől a szeretetteli, őszinte gesztustól végképp meghatódva követtem a tekintetemmel a buszról leszálló kislányt. Láttam, ahogy gondosan felvette  a sapkáját, és újabb társaságot keresve magának hirtelen megfogta a kezét egy elveszettnek tűnő kínai kislánynak.

 

Annyi elfogadás, jóság, természetesség, és önazonosság volt abban a kislányban, amit rég nem tapasztaltam. (Látszik, hogy az időm nagy részét önmagukat komolyan vevő felnőttek társaságában töltöm.)

Szóval egy tünemény volt, amit a sapkáján lévő felirat is megerősített. Mit gondolsz, mi volt rajta? Naná, hogy “SWEET”! De tényleg!😍

 

A történet megdöbbentő tanulsága, és legnagyobb kérdése számomra, hogy miért engedjük, hogy felnőtt korunkra ez a játékos, és szabad gyermeki én szinte teljesen kivesszen belőlünk?

Pontosabban ott van bennünk,  csak éppen mélyen lenyomva, száműzve a személyiségünk legmélyebb bugyrába.

 

Az általam nagyon kedvelt, coachingban is alkalmazott tranzakcióanalízis „atyja”, Eric Berne szerint mindannyiunk személyiségét három  „én-állapot” alkotja: a „gyermeki” , „szülői” és „felnőtt én”.

 

Amikor megszületünk, a személyiségünk hangsúlyos, egyedüli része a „gyermeki  én”  állapot, amely az érzelmekről szól.  A gyermeki énünk érez, fél, akar, szeret, alkalmazkodik, spontán, könnyed, őszinte, kíváncsi, és kreatív.

Életünk során felhalmozódó érzéseink, élményeink a „gyermeki-én” szeletünkben raktározódnak el. Berne szerint egyébként ez a legértékesebb részünk.

Két éves korunk körül kezd kialakulni a „felnőtt- én” részünk, mely a valóság megismerésén alakul, és a logikus gondolkodásban, a problémamegoldásban, józan döntésekben játszik szerepet.

Harmadik én-részünk a szülőktől megtanult mintákat, utasításokat tároló „szülői-én”, mely a személyiségünk legmerevebb része.

 

Ha szeretnéd jobban megismerni önmagad, megérteni, hogy a viselkedésedet milyen minták, utasítások irányítják, és ha szeretnél másokkal hatékonyabban kommunikálni, problémáidat eredményesebben megoldani, vagy éppen többet tudni a személyes „én-állapot” modelledről, akkor a ITT tudod felvenni velem a kapcsolatot.

 

ÉRDEKEL

Hogyan küzdj meg rugalmasan a nehézségekkel?

A környezetemben sokan panaszkodnak a kedvezőtlen körülményekre, mint életüket nehezítő tényezőre, akadályra, mely gátolja őket abban, hogy sikeresnek, boldognak érezzék magukat. Ugyanakkor sokan vannak olyanok is, akik a kihívást jelentő élethelyzetekhez, stresszhelyzetekhez is képesek alkalmazkodni, és megküzdeni a változásokkal.

A két képet – majdnem napra pontosan – egy év eltéréssel készítettem.

alkalmazkodóképesség, megküzdés, reziliencia, coaching, önismeret

A kis lila krókuszok  nem csupán a tavasz hírnökeként dobogtatják meg a szívem. A bennük rejlő erő, vitalitás az, ami leginkább megérint. A törékenységük mögött rejlő szívósság, akár a szélsőséges körülményekhez való alkalmazkodás képessége tiszteletet ébreszt bennem. Lehet hó, fagy, napsütés, eső, vagy kiszikkadt talaj, ez a kis növény február végén, március elején megküzdve az éppen aktuális nehézségekkel, igent mond az életre. Ebben rejlik számomra a krókuszok igazi „szépsége”, mely megörökítést kívánt.

 

Csodálatra méltó a növényvilágnak (a krókuszon kívül számos “szívós”növény is létezik) ez a “túlélő” képessége. De mi emberek is képesek vagyunk a hatékony megküzdésre, a változékony, sokszor viszontagságos környezeti hatásokhoz való  sikeres alkalmazkodásra.

A szakirodalom ezt a képességet rezilienciának, rugalmas alkalmazkodóképességnek nevezi.

 

A reziliencia segít abban, hogy amikor az életedben felborul az egyensúly, akkor rövid idő alatt megtalálod az új egyensúlyi állapotodat, és visszaállítod az életedben a harmóniát.

 

Ha most úgy érzed, te nem rendelkezel ezzel a képességgel, van számodra egy jó hírem!

 

A reziliencia, mint minden képesség tanulható, és fejleszthető!

 

A pozitív pszichológiából származik a„tanult sikeresség” fogalma, melybe beletartozik a rezilienciára való képesség, mint az életben való boldogulás képessége, akár nehezített pályán is.

 

Nem arról van szó, hogy aki reziliens, őt elkerüli a kudarc, a stressz, fájdalom, vagy a veszteség, hanem arról, hogy azokra képes más, akár több nézőpontból is rátekinteni, és tudatosan, az adott helyzetnek megfelelő új viselkedésmintát kialakítani, továbbá visszatalálni az egyensúlyi állapotába.

 

Hogyan legyél reziliens, mint a krókusz?

 

  1. 🌸 A múlton való rágódás, vagy a jövő miatti aggódás helyett válaszd a jelent, vedd észre a jelene pillanatait. A jelentudatosság fejleszthető a mindfullness népszerű technikájával!
  2. 🌸 Nézd meg más nézőpontból is a téged érő eseményeket, fogadd el, hogy mások máshogy látnak dolgokat, és újraértelmezve, más perspektívába helyezve reagálj rá rugalmasan!
  3. 🌸 Kerüld az erős érzelmi impulzusokból, különösen a haragból, indulatból, félelemből megszülető válaszokat!
  4. 🌸 Fontosabb döntések meghozatalára adj/kérj elegendő időt magadnak, a gyors döntés helyett „aludj rá egyet”!
  5. 🌸 Ismerd fel, tudatosítsd, az erősségeidet, gyengeségeidet, értékeld és fogadd el a pozitív, és negatív tulajdonságaidat!
  6. 🌸 Élj aktívan, légy kezdeményező, tűzz ki  elérhető jövőbeni célokat!
  7. 🌸 Magabiztosan fordulj a jövő felé, bízva abban, hogy képes vagy az életed hatékony irányítására!
  8. 🌸 Ápold a meglévő társas kapcsolataidat, és építs újakat!

Reziliens emberként  a magabiztosság, optimizmus mellett jellemző lesz rád még a kitartás, elszántság, önértékelés és önelfogadás. Érett személyiségként tisztában leszel a saját képességeiddel, a fejlesztendő területeiddel. A saját erőforrásaid mellett képes leszel használni a környezeted támogató és megtartó erejét.

 

Amennyiben a reziliens személlyé válásodhoz segítségre van szükséged, coachinggal, és acces bars kezeléssel tudlak támogatni.

 

ÉRDEKEL

 

 

Felhasznált irodalom:

Kádár Annamária: Mesepszichológia

Szicsek Margit: Reziliencia a segítő munkájában (ppt)

 

Hogyan lehet a síró kisfiúból érzéketlen férfi?

Van, amikor a téma tényleg az utcán hever. Két-három év körüli ,göndör hajú, tünemény kisfiú hangosan, keservesen sír. Kapaszkodva ölelésre nyújtja apró kis karjait az őt kísérő” jóságos nagymama” kinézetű idős hölgy felé, aki  a gyermek nagymamája, vagy babysittere lehet. A kedvesnek tűnő arc azonban szigorúvá, kőkeménnyé változik, ahogy a zokogó kisfiú felé hajolva, „hatalmi” fölényéből fölé magasodva fejhangon üvölti, hogy „hagyd abba, nem veszlek fel, akárhogy  hisztizel!” Összefacsarodik a szívem, miközben minél gyorsabban igyekszem távolodni a helyszíntől.

 

szeretet, elutasítás, kisgyermek, férfi, kapcsolatok

 

Mit érezhet az a kisgyermek, aki vigasztalás helyett szidást, megértés, együttérzés helyett elutasítást kap?

Nem akarok sem pszichológus, sem nevelési tanácsadó szerepében tetszelegni, csupán anyaként, emberként a szubjektív véleményemet megosztani, anélkül, hogy bárki felett pálcát törnék. Értem én, hogy mindenkinek lehet rossz napja, én sem voltam, vagyok tökéletes anya, nálam is elszakadt a cérna a kétévesem dackorszakában, és időnként ma is. Sőt egyetértek azzal is, hogy nem lehet mindent a gyerekre hagyni, a határokat meg kell húzni.

 

De mi lenne, ha amikor nevelünk, tanítunk, akkor azt a szeretetünk kifejezése mellett tennénk?

Mibe került volna öleléssel megnyugtatni, simogatással lecsitítani azt a gyermeket? A fiúgyermekek, mint jelen esetben is, rendszerint megkapják a „ne sírj”, „ne érezz”, „ne kerülj közel”, „légy erős” utasításokat, gátló parancsokat a szülőktől, anyáktól, nagymamáktól, bölcsis néniktől, óvónéniktől, tanító-, és tanárnőktől. A közvetlen környezetükben lévő, az életükben meghatározó szerepet betöltő NŐK-től.

 

Mi, nők neveljük a leendő férfiakat.

Ha tetszik, ha nem, felelősségünk van abban, hogy milyen férfivá válnak. óriási hatással vagyunk rájuk, mégis meglepődve tapasztaljuk, és nem értjük, hogy miért nincsenek ma „normális” férfiak.

Társkereső, vagy párkapcsolatban élő ügyfeleim panaszkodnak, hogy a férfiak vagy erőtlen, gyenge „kisfiúk”, vagy erőszakos „vadállatok”, túlságosan érzékenyek, vagy túlságosan érzéketlenek.

 

A gyermekkori női minták igenis meghatározzák, hogy a kisfiú felnőtt férfiként hogyan viselkedik a nőkkel, hogyan gondolkodik róluk, és mit érez, amikor kapcsolatba kerül velük.

Ha mi magunk is megtanítjuk a fiainknak, hogy ne mutassák ki, ne éljék meg az érzéseiket, hanem nyomják el, legyenek érzéketlenek, erősek, mert ellenkező esetben nem kapnak szeretetet, azért mert nem elég jók, akkor ne lepődjünk már meg, hogy felnőtt férfiként nem képesek beszélni az érzéseikről, az érzelmekről.

 

A síró kisfiúk is felnőnek egyszer.

Ha megtanulják, hogy ha közel kerülnek valakihez, akkor az bántással, fájdalommal jár, akkor jó eséllyel felnőttként is törekszenek arra, hogy megvédjék önmagukat, a lelküket. Ezért jó messzire elkerülik az intimást, kerülik a nőket, kerülik az elutasítás lehetőségét, inkább távol tartja magát érzelmileg, és gyakran fizikailag is a másik nemtől. Sok esetben nem lesznek képesek kapcsolódni ,kötődni, vagy még rosszabb esetben arroganciával, erőszakossággal, fizikai bántalmazással „jutalmazzák” a nőket.

Ezzel nem felmenteni akarom a bántalmazó férfiakat, sőt mélyen elítélem őket, és a gyámoltalan férfiak védőügyvédje se szeretnék lenni.

De azon mindenképpen elgondolkodnék, hogy mi nőként, (anyaként, nagymamaként, pedagógusként) mit tehetünk a felnövekvő férfigenerációért, az egészségesebb férfilélekért.

 

Mit tehetünk mi, nők az “új” férfigenerációért?

Gondoljuk végig, hogyan tudunk a szeretet, a bizalom, a megértés jegyében olyan elfogadó közeget biztosítani a gyermekeinknek, ahol helye van az érzelmeknek, az értő kommunikációnak.

Mit tehetünk azért, hogy felnőttként is biztonságosnak ítélje a nők közelséget, hogy képes legyen megmutatni az érzéseit a kapcsolataiban, hogy ne nagyra nőtt kisfiúként, hanem érző, értő férfiként élje a  felnőtt életét.

Mert valljuk be őszintén, nőként mi magunk is ilyen férfit szeretünk magunk mellett, és ilyen férfit szeretnénk a lányaink mellett tudni!

 

Hogy a párkapcsolatainkban mit tehetünk a férfiakért, az egy következő blogbejegyzés témája.

 

Ha anyaként, nőként változtatni szeretnél a kapcsolataid minőségén, ha szeretnéd jobban érteni önmagad, és jobban megérteni másokat, vagy csak coachinggal kapcsolatban érdeklődnél, ITT tudod felvenni velem a kapcsolatot. 

 

ÉRDEKEL

Kell-e neked önismeret?

 

A tegnap estét az önismeretfejlesztés jegyében nagyszerű és lelkes fiatalokkal volt szerencsém tölteni. Fantasztikus volt látni, ahogy az Identity önismereti társasjátékkal „ játszva” könnyedén, jókedvűen, de mégis mély témákat érintve megnyíltak önmaguk, és a játékostársaik előtt, ahogy közelebb kerültek a legbelsőbb Én-jükhöz, és persze egymáshoz, ahogy értékes, és őszinte gondolatokat fogalmaztak meg, ahogy bátran és bátorítóan reflektáltak önmagukra, és egymásra. Annyira motiváló, és inspiráló volt minden egyes megnyilvánulásuk, hogy őszintén sajnáltam, hogy nem tartozom közéjük. Sodortak magukkal, az ambíciójukkal, az „életigenlésükkel”, amelyek  a nehézségeik ellenére jelen vannak.

 

önismeret, önfejlesztés, coaching, társasjáték

 

Lelkesítő, de közben meg elszomorító is volt számomra az élmény, mert eszembe jutnak a saját korosztályomból azok a negyvenesek, ötvenesek, akik évek óta csak szenvednek az életükben, panaszkodnak. A változtatás azonban fel se merül náluk opcióként, mert  a korlátozó hiedelmeik tudattalanul belenyomják őket a jelenlegi helyzet fenntartásának kényszerébe.

Az önismereti munkára pedig húzzák a szájukat, vagy azért, mert szerintük „az is csak egy humbuk”, vagy azért, mert „önismerettel foglalkozni meló”, ráadásul  „soha nincs ideje”, főleg  magára.

 

Az önfejlesztés “menő”

 

A tegnap esti fiatalok is „keményen” dolgoznak, az ő napjuk is 24 órából áll, éppen jövőt, és karriert építenek, egzisztenciát teremtenek, de szánnak időt önmagukra, és ha kell, késő este, a 3 órás  önismereti társasjáték után mennek vissza az irodába dolgozni.

Tudatosak, ők már értik, hogy önmagukba „befektetni” a legnagyobb nyereséggel jár, és számukra az önfejlesztés nem ciki (a tévé előtt punnyadás annál inkább), hanem „menő” dolog, mert  tudják, hogy előrevisz, mert segít a boldogulásban.

 

Az önismeret mindent visz?

 

Az önismeret mindennek az alapja. Ahogy a Forbes főszerkesztője mondta a Corvinus Egyetem nyári diplomaosztó ünnepségén, az „önismeret mindent visz”.

 

önismeret

 

Óriási előny, ha tudod ki vagy, milyen vagy, mit miért csinálsz, hogy honnan hova tartasz, hogy mik az értékeid, hol vannak a határaid.

Ha ezekkel tisztában vagy, hatékonyabb lehetsz a munkádban, jobban működsz a párkapcsolatodban, könnyebben jönnek az eredmények, és elégedettebben éled az életed.

Az önismereted befolyásolja az önmagadhoz való viszonyodat, a másokhoz való kapcsolódást, hatással van a kapcsolataid minőségére, az pedig az életminőségre.

 

Ezek után mit mondasz? Kell-e neked önismeret?

 

Aki ismeri magát, azt is tudja miben, kitől kérjen segítséget. Ha engem választanál, akkor ITT tudod felvenni velem a kapcsolatot. Egyéni coachingban, vagy önismereti társasjátékozva másokkal együtt fejlődhetsz.

 

ÉRDEKEL

 

 

 

 

Szerethető vagyok, vagy nem vagyok szerethető?

párkapcsolat, önismeret, önbecsülés

Házasság hete, Valentin – nap! Ilyenkor minden a párkapcsolatról szól, és akár szeretnéd, akár nem, az „ünnepek” megtalálnak. És gyakran „betalálnak” a lelkedbe… ha van párkapcsolatod azért, ha nincs, de vágysz rá, akkor meg  azért. Önismeret hiányában könnyen előfordulhat, hogy  így definiálod önmagad: ha van párkapcsolatom, akkor „szerethető vagyok”, „ok vagyok”, ha nincs, akkor “nem vagyok elég jó”, és „nem vagyok szerethető”.

 

„A szerelmi életben azt látjuk, hogy csökken az önbecsülése annak, akit nem szeretnek, míg nő azoké, akit szeretnek.” (Freud)

Ennél azonban  árnyaltabb, és bonyolultabb a helyzet, mert lehet, hogy a „szerelmi életünk” hatással van az önbecsülésünkre, azonban az önbecsülésünk hatással van a viselkedésünkre, és a párválasztásainkra, és máris zárult a kör.

 

Ha tudni szeretnéd,hogyan függ össze az önbecsülésünk és az érzelmi életünk, és hogy mit, miért teszünk, olvass tovább.

 

Tetszeni vágyás kényszere

A folytonos tetszeni vágyás az alacsony önbecsülésű nőket „hódító” magatartásra készteti. Ők azok, akik „begerjesztik” a férfiakat, „szédítik” őket, melynek célja saját önbecsülésük növelése. Szinte kényszeresen minden alkalmat megragadnak, arra, hogy elbűvöljenek másokat, és ezzel lecsendesítsék saját félelmüket, kétségeiket.

Minden egyes hódítással újra és újra meg kell győzni önmagukat arról, hogy szerethetőek, és becsülhetőek. Ha tetszést arat a személyük, kis időre biztonságban érzik magukat, de folyamatosan szoronganak attól, hogy egy párkapcsolatban csalódást okoznak. Ezért – a jövőbeni elutasítástól félve –  az elköteleződés helyett újabb és újabb hódításra „kényszerülnek.”

 

Ha rendben van az önbecsülésed, akkor nem függsz mások elismerésétől.

 

Elutasítástól való félelem

 

elutasítás, félelem, párkapcsolat

 

Az elutasítás kegyetlenül fáj. Különösen frusztráló, ha azonnal visszautasítanak, mert ilyenkor (talán joggal) azt feltételezzük, hogy kizárólag a külsőnk alapján döntöttek, azt sem tudják „ki vagyok”.

De még nagyobb a fájdalom, ha rövidebb-hosszabb kapcsolat után utasítanak el. „Kipróbáltak, és eldobtak” fájdalmával egy időben megjelenik a „csalódást okoztam”, és a “nem vagyok elég jó” érzése, mellyel megküzdeni-alacsony önbecsülés mellett- lélekpróbáló.

 

Ez a fajta  sebezhetőség többféle magatartást eredményezhet.

 

Van, aki a visszautasítást mindenáron kerüli, úgy, hogy nem közelít a másik nemhez, inkább a passzivitást választja, gyakran hangoztatva, hogy „nincs szüksége párkapcsolatra”.

A viselkedés valódi oka gyakran a „nem vagyok méltó a szerelemre” tudat alatti érzés, amely egy esetleges elutasításnál csak megerősítést nyerne, ezért inkább marad az egyedüllét „biztonsága”.

 

Van, aki ugyan közeledik a másik nemhez, de többnyire olyan partnert választ, aki nem igazán tetszik neki.

Az önmagáról kialakított negatív kép miatt úgy érzi, „nem érdemel ennél jobbat”. Tehát a szerint választ, hogy milyennek ítéli meg magát.

 

Kezdeményezésre való reagálás

párkapcsolat, önbecsülés, önismeret, coaching

 

Kísérletben vizsgálták, hogy az önbecsülés befolyásolja-e a nőket abban, hogy a kezdeményezésre kedvezően, vagy kedvezőtlenül reagálnak-e.

Egyetemista lányok önbecsülését pozitív, vagy negatív irányba változtatták egy álteszt jó, illetve rossz eredményének közlésével. Miközben a lányok az „eredményeiket” tanulmányozták, egy férfihallgató váratlanul belépett a terembe, és beszélgetést kezdeményezett a lányokkal, illetve jelezte, hogy később is szívesen találkozna velük. Az egyetemista fiú távozása után a lányok újabb áltesztet töltöttek ki, melyben meg kellett ítélni néhány embert, akivel az utóbbi időben találkoztak. Közöttük  az előbbi férfihallgatót is, akiről az alacsony önbecsülésű lányok jobb véleményt mondtak, mint másokról, annak ellenére, hogy most látták először.  A magasabb önbecsülésű lányok viszont semleges véleményt fogalmaztak meg vele kapcsolatban.

 

A kísérlet alapján a nők szívesebben fogadják a hódítási próbálkozásokat, ha „leértékelik” önmagukat. Ami persze nem véletlen, hiszen az udvarlás, az elismerés köztudottan pozitív hatással van a gyenge lábakon álló önbecsülésre.

 

Szerelmi bánat

Az önbecsülés mértékétől függően eltérően reagálunk a kapcsolat végére. Az alacsony önbecsülésűek magukba roskadnak, akár depresszióra jellemző tüneteket is produkálnak, és jellemzően arra a következtetésre jutnak, hogy szánalmasak, és nem elég értékesek. Ezzel az önbecsülésüket még inkább aláássák, de legalábbis alacsony szinten tartják.

 

Mások viszont különböző stratégiákhoz folyamodnak az önbecsülésük védelme érdekében. Például tudatosítják magukban, hogy „rosszul választottam”, vagy „tévedtem vele kapcsolatban”. Ezt ugyanis könnyebb elviselni, mint a „nem vagyok elég jó” fájó érzését.

Ha sikerül újraírni a múltat, átkeretezni a szakítást, az önbecsülésünk kevésbé sérül, és könnyebben nézünk szembe a nehézséggel.

 

Boldog Házasság hetét, és Valentin napot,  de leginkább stabil önbecsülést! ♥ 😉

 

 

Ha párkapcsolati nehézségeid, magánéleti problémáid vannak, ITT találsz meg.

 

 

 

 

Forrás:

Christophe André és Francois Lelord: Önbecsülés, Önszeretet, önkép, önbizalom, 2011

 

 

 

 

 

 

 

Szeretet ünnepére készülni önszeretet nélkül?

Az utóbbi hetekben sokszor hallottam ismerősöktől, ügyfelektől, hogy ők bizony nem készülnek a karácsonyra.

Nincs adventi koszorú otthon, nem öltöztetik ünnepi díszbe a lakást, és nem állítanak karácsonyfát sem, mert „úgysem látja senki”.

Nem vesznek szaloncukrot, mert „csak magamért minek vennék”, meg egyébként is „drága, annyit nem költök magamra”.

Nem mennek karácsonyi vásárba, mert „oda csak gyerekes családok, meg párok járnak.” Nem lesz ünnepi vacsora, vagy ebéd, mert „csak egyedül leszek”.

 

Bár világszerte a szeretet ünnepeként tartják számon a karácsonyt, mégis él bennünk  az a tradicionális karácsony-modell, melynek középpontjában a család áll. Ideális kép ez a családról, az együttlétről, a valahova tartozásról, a szeretetről.

 

önszeretet

Azonban bármennyire is idealisztikus, a családi karácsony közhiedelemmé vált, és ami nem olyan, mint a „nagykönyvben megírt”, az már nem is lehet jó, nem értékes, nem számít.

Az egyedül élők természetesen nem tudják prezentálni a közvélemény, és persze önmaguk által is „elhitt ideálist”, ezért élik meg rosszul a karácsonyt, de már az ünnepi készülődést is.

 

Coachként, és magánemberként is fáj a lelkem, mikor azt látom, hogy valaki nem tud a saját örömére tenni.

Miért nem tud? Mert nem tudja értékelni, szeretni magát. Ezért dönt úgy, hogy megvonja magától az ünnepi készülődés, a meghitt ünneplés léleksimogató élményét. Tudattalanul „bünteti„ , és még inkább szeretetlenségre ítéli önmagát.

 

Vajon mikor és kinek hitte el, hogy ő nem szerethető, hogy nem elég jó, hogy nem érdemel meg dolgokat?  Hogy ő kevésbé fontos, mint mások, és hogy szeretni csak másokat lehet?

 

A gyermek születése pillanatától arra vágyik, hogy szeressék, hogy feltétel nélküli szeretetet, és figyelmet kapjon. Ez a vágy felnőttkorra is megmarad. Sokan azonban kizárólag másoktól várják ezt, miközben ők nem figyelnek önmagukra, és nem szeretik önmagukat.

 

“Ha azt várod, hogy mások tiszteljenek, szeressenek, törődjenek veled, előbb neked kell magadat tisztelned és szeretned. Aki nem szereti önmagát, azt mások sem tudják szeretni.” (Elif Safak)

 

önszeretet

 

Az önszeretet nehéz dió. Visszanyúlik a gyerekkorba, és nagy mértékben függ a szülőktől, családtól kapott szeretettől, érzelmi háttértől.  Ráadásul, sokan összekapcsolják az önzőséggel.

 

Az önszeretet azonban nem önzőségről, hanem az elfogadásról szól.

 

Arról szól, hogy a hibáink és korlátaink, kudarcaink és vereségeink ellenére is szeretjük magunkat, mert szeretetre és tiszteletre méltóak vagyunk.

 

Milyen előnyökkel jár az önszeretet?

 

  • Érzelmi stabilitást biztosít.
  • Könnyebben kezeled a kudarcot, az elutasítást.
  • Értékesebbnek találod magad, nő az önbecsülésed.
  • Képes leszel változtatni számodra kedvezőtlen helyzeteken.
  • Értékes kapcsolatokat alakítasz ki, melyek gazdagítják a személyiséged.
  • Magabiztosan kiállsz önmagadért, az elveidért, céljaidért.
  • Egyszerűen jól érzed magad a bőrödben.

 

Önszeretet fejleszthető!

 

Ha ehhez szeretnél támogatást kapni, ITT tudod felvenni velem a kapcsolatot. Coaching során feltárjuk, és átalakítjuk azokat a sorskönyvi utasításokat, gátló parancsokat, korlátozó hiedelmeket, melyek akadályoznak abban, hogy feltétel nélkül szeresd, és elfogadd önmagad.

 

 

 

Forrás:

Christophe André és Francois Lelord – Önbecsülés

Kordában tartott érzelmeid

Az ember alapvetően emocionális lény.

 

Érzelmeink, hangulatunk változásai gyakorlatilag születésünktől kezdve áthatják életünk mindennapját.

Sokan vannak azonban, akik képtelenek megélni, kifejezni az azokat.

elfojtás

Óriási energiát fektetnek abban, hogy érzelmi megnyilvánulásaikat szabályozzák, korlátozzák, hogy megfeleljenek a társadalmi érintkezés íratlan szabályainak, és azoknak az elvárásoknak, melyet szüleik, a környezetük még kisgyerekként megfogalmaztak  feléjük. Leplezik, elrejtik, hét lakat alatt őrizve titokban tartják az érzelmeiket, főleg ha azok negatívak.

 

Hogy mi ennek az oka?

 

Egyrészt ösztönösen működnek azok a szülő utasítások, és tiltások, melyek miatt inkább „nem érez” az illető. Másrészt a negatív érzelmek nem illeszkednek a mai, pozitív gondolkodós, „nézzük csak a jó oldalát” szemlélethez, trendhez, ezért inkább elnyomják, tudatosan elfojtják

Sokak számára ismerős lehet gyerekkorból a „ne sírj már, mit szólnak/gondolnak mások”, a „ne hisztizz”,vagy a „ne szólj szám, nem fáj fejem” közmondás. Mindez jó alap arra, hogy inkább „lenyeljük” a könnyeinket, véleményünket, a dühünket, és bármilyen más érzésünket.

Az érzelmeinket azonban nemcsak tudatosan, hanem tudattalanul is elfojthatjuk.  A tudattalanul elfojtott érzelmekhez általában annyi  félelem, vagy akár bűntudat párosul, hogy inkább gyorsan lenyomjuk a tudattalanba, még mielőtt tudatosan érzékelnénk. Ha valaki például mélyen vallásos családban nevelkedett, ahol a nemiség tiltott téma volt, akkor a nőiesség/férfiasság megélése, a testi intimitás iránti vágy elfojtása szinte tudattalanul megtörténik.

Az elfojtás következményeit, a különböző tüneteket – mint például ingerlékenység, hangulatváltozás, feszültség a nyak-, és hátizmokban, magas vérnyomás, és egyéb szomatikus tünetek- azonban általában nem lehet megúszni.

A stressz – ami gyakorlatilag a saját érzelmeink „eredménye”, a tudatosan vagy tudattalanul elfojtott és felgyülemlett érzések nyomásából adódik – pedig már szinte természetes velejárója a mindennapoknak.

 

A negatív érzelmeinket nemcsak elfojtjuk, hanem akár tagadjuk is. Például borzalmasan szenvedsz a fogfájástól, de amikor megkérdezik, akkor „áh, semmiség, nincs semmi baj, minden ok” válasszal tagadod a probléma létezését.

Ahelyett, hogy beismernéd, megélnéd, éreznéd, tagadod a meglétét önmagadban. Hogy miért teszed? Nem akarod, nem mered beismerni a sebezhetőséged, még önmagad előtt, pláne nem másoknak.

A tagadást gyakran kíséri projekció, amikor az elutasított érzést kivetítjük az érzéseinket, a környezetünkben lévőkre, őket hibáztatjuk miatta, illetve bennük véljük felfedezni azt.

 

 

Mások, hogy az érzés mögött rejlő fájdalmat, bűntudatot elkerüljék, elmenekülnek az érzés elől. A menekülés, az érzések elkerülése figyelem eltereléssel.

 

 

Folyamatosan, már-már kényszeresen valamilyen tevékenységet folytatnak, például tévéznek, facebook-oznak, telefonálnak, moziba mennek, buliznak, vagy nyugtatókat szednek, vásárolnak, édességgel, nassolással kényeztetik magukat, és így tovább.

Állandóan keresik mások társaságát, félnek ugyanis az egyedülléttől, attól, hogy szembe nézzenek önmagukkal.

menekülésérzelmek elől

Ezek a menekülési mechanizmusok azonban csak átmeneti megoldást nyújtanak, ugyanis minél inkább törekszik arra, hogy figyelmen kívül hagyja a negatív érzelmeket, azok annál gyakrabban jelzik a jelenlétüket.

 

Ha veled is előfordul, hogy elfojtod a negatív érzéseidet, tagadod, vagy valamelyik elkerülési, menekülési mechanizmust alkalmazod, kérlek, állj meg pillanatra, és tedd fel magadnak a következő kérdéseket.

 

Mi elől menekülsz?

Mi az érzés, ami nehéz, fájdalmas számodra?

 

A kérdés megválaszolásával megtörténik az érzelmek, érzések tudatosítása. Azzal, hogy tudomást veszel róluk, és elfogadod a létezésüket, a jelenlétüket, már tettél is egy lépést a változás, az életminőséged jobbítása felé.

 

Ha nem, vagy csak nehezen tudod kifejezni az érzelmeidet, nem tudsz beszélni róluk, úgy érzed, hogy “megfojtanak”, ajánlom figyelmedbe az OH kártyás coachingot, melyre ITT tudsz bejelentkezni.