A félreértett intimitás

 

intimitás, párkapcsolat, szerelemBármennyire is tudjuk, hogy a szenvedélyes szerelem mámora nem tart örökké, mégis leginkább a szerelem korai szakaszára jellemző zsigeri érzést vágyjuk és keressük. Sokan egy egész életen át, párkapcsolatról párkapcsolatra vándorolva. A párkapcsolat azonban egy folyamatosan változó, jó esetben fejlődő folyamat, melynek megvan a saját dinamikája.

Az előző bejegyzésemben   bemutatott Sternberg-féle szerelmi háromszög-modell szerint a fizikai vonzalmon, szenvedélyen alapuló „vad” szerelem a fokozatosan kialakuló intimitással (szerelem érzelmi oldala) és a kapcsolat melletti elköteleződéssel (szerelem értelmi oldala) kézen fogva hozhatja el számunkra a szerelmi beteljesülést.

 

John M. Gottman  párkapcsolati szakértő szerint a válások/szakítások 80 %-a az intimitás hiánya miatt következik be, ezért fontosnak tartom, hogy az intimitással kapcsolatban néhány félreértést tisztázzunk.

 

Mi az intimitás?

 

Az intimitás két ember érzelmi közelsége, mélyen gyökerező bensőségesség, meghittség. A létrejöttéhez bátorság, őszinteség, bizalom kell mindkét fél részéről. Bátorság kell ahhoz, hogy a másik előtt merjem felvállalni a gyengeségeimet, a sebezhetőségemet, a „szégyeneimet”, melyek mögött legtöbbször ott van a „lebukástól” (mi lesz, ha kiderül, hogy „nem vagyok elég jó”?) való félelem.

Az intimitás a legmélyebb kapcsolat a másikkal, és önmagammal. Mert nem csupán arról van szó, hogy közel kerülök lelkileg a másikhoz, elfogadom, és megértem, hanem közben megismerve magam, a legnagyobb elfogadással, megértéssel közeledek önmagam felé is.

 

Mi NEM intimitás?

 

Szexualitás ≠ Intimitás

A köztudatban gyakran tapasztalható a testi közelség és az intimitás összemosása. Önmagában a testi szenvedély megléte nem elegendő, ugyanakkor stabil alapja lehet az idővel kialakuló intimitásnak. Ezért az egy egyéjszakás kapcsolatokban, bármennyire is érezzük (vagy szeretnénk hinni, érezni) nem tud jelen lenni az intimitás, hiszen nincs elegendő idő a kialakulásához. Bizalom nélkül nincs intimitás, a valódi bizalom – amire a nők genetikailag erősen vágynak – nem tud néhány óra alatt felépülni.

Van az a bölcs mondás, miszerint a bizalom olyan, mint egy híd, évek kellenek a felépítéséhez, és csupán pillanatok a lerombolásához. Fontos, hogy az egyéjszakás kapcsolattól, ne várjuk az intimitást, a meghittséget, ha nem akarunk csalódni.

 

Fizikai közelség ≠ Intimitás

A fizikai közelség, és az együtt töltött idő (bármennyire hosszú is) nem feltétlenül jár együtt az intimitás növekedésével. Gondoljunk csak az egymást hosszú évek óta marcangoló, egy fedél alatt élő házaspárokra, akik azt a szívességet sem teszik meg egymásnak, önmaguknak, hogy beismerjék a szeretetlenség, meghittség hiányát.

 

⚠Függőség ≠ Intimitás

Az a kapcsolat, amely nélkül valamelyik fél „nem tud létezni”, és „szeretete” jeléül szakítás/válás említése esetén öngyilkossággal fenyegetőzik, teljes mértékben nélkülözi az intimitást. Amikor valaki az egész életét a kapcsolata köré szervezi, alárendeli magát a kapcsolatnak, a párjának, amikor elfojtja az érzéseit, és szinte elnyomja önmagát, hogy megfeleljen valós, vagy vélt elvárásoknak, vagy amikor „féltékenykedéssel” szeret, ott az intimitás sérül, vagy teljességében megszűnik.

 

⚠Gondoskodás ≠ Intimitás

Gyakori hiba főleg nőknél, hogy a hiányzó intimitást túlzott gondoskodással (mindig meleg vacsora, makulátlan tisztaság, tökéletesre vasalt ing…stb) próbálják megteremteni. Vagy éppen így menekülnek előle. Talán te is ismersz anyákat, akik a sokfogásos, kifogástalanul feltálalt ebéd, vagy vacsora után azonnal rohannak mosogatni,rendet rakni, elkerülve a közös, meghitt beszélgetést, az egymásra való érzelmi ráhangolódást.

 

⚠Nyíltság ≠ Intimitás

Az intimitás alapja az őszinteség, de a túlzott kitárulkozás, főleg egy kapcsolat elején akár gátolhatja is az intimitás elmélyülését. Zavaró lehet, ha rád zúdítja a legbensőbb titkait, problémáit, amelynek közlésével csupán az a cél, hogy a saját feszültségét, szorongását levezesse a másik. A „drámák” taglalása közben elfeledkezve rólad sérül a kölcsönösség, az egymásra figyelés bensőséges érzése.

 

⚠Véleményazonosság ≠ Intimitás

A hosszabb kapcsolatban élők gyakran elvárják a társuktól, hogy minden esetben ugyanazt gondolják, hogy ugyanaz legyen a véleményük. Ha nem így van, megkérdőjelezik a párjuk szeretetét.

Az intimitásban azonban benne rejlik a szabadság élménye. A szabad véleményalkotás, a gondolkodás szabadsága, a különbözőségünk elismerése, és elfogadása.  Az intim kapcsolat megengedi számomra, hogy az legyek, aki vagyok, azt mondjam, amit akarok, és a másik is ugyanígy. Az elvárás, a birtoklás megöli az intimitást.

 

Mindenkinek más az intimitásra való igénye, ami elsősorban a személyiségtől függ. Egy párkapcsolat szakítópróbája lehet, hogy az eltérő intimitás szükségletet sikerül-e összefésülni.

 

Ha párkapcsolati nehézségeid vannak, ha fejlődni szeretnél coachinggal, akkor a lenti gombra kattintva tudod felvenni velem a kapcsolatot.

 

ÉRDEKEL

 

Forrás:

Pál Ferenc: A függőségtől az intimitásig

Pál Ferenc: A magánytól az összetartozásig

A beteljesült szerelem titkos összetevői

szerelem háromszög

Budapest utcáin, aluljáróiban, és üzleteiben járva szemmel láthatóan közeledik Valentin nap, a szerelmesek ünnepe. A szív alakú lufik, szívekkel dekorált cserepes virágok, csokrok, csokik tömegét, azaz a szerelem szimbólumait látva akaratlanul is eszembe jutott a Prognózis együttes (kamaszkori kedvenceim) Tele van a város szerelemmel c. száma.

Mindenki akarja, vágyja, és keresi a szerelmet.  Van aki könnyen, bármikor szerelembe esik,míg mások egész életükben nem tapasztalják meg az érzést.

 

Tudod-e, hogy mi kell ahhoz, hogy a szerelem kialakuljon, és valódi szerelmi beteljesülést hozzon számodra egy kapcsolat?

Robert Sternberg amerikai pszichológus elmélete szerint a szerelem kialakulásához három tényező szükséges: a szenvedély, az intimitás, és az elköteleződés.

 

💟 A szenvedély, mint a testiség, szexualitás, a szerelem testi „oldala”.

💟 Az intimitás adja a szerelem érzelmi oldalát.

💟 Az az elköteleződés, elkötelezettség, azaz a tartós kapcsolatra törekvés pedig a szerelem értelmi oldala.

 

A fenti 3 “összetevő” ritkán jelenik meg tisztán egy-egy kapcsolatban, többnyire egymással keveredve, különböző kombinációkban van jelen. Sternberg elmélete szerint  a szerelmi kapcsolatok a következők lehetnek:

 

 

 

📌Fellobbanó szerelem: amikor csak a szenvedély van jelen a kapcsolatban, azaz a kémia működik, de az intimitás, az érzelmi közelség, és az elköteleződési hajlandóság hiányzik a kapcsolatból.  Ez a fajta szerelem könnyen lehet birtokló, önző, kialakulhat egyfajta függőség. Idetartozik pl. az egy éjszakás kaland, vagy a szeretői viszony.

📌Szeretet: amikor csak az intimitás, az érzelmi közelség van jelen. Hiányzik a szenvedély és az elkötelezettség, de a megismerés, és elfogadás iránti vágyunk maximálisan ki tud elégülni az ilyenfajta kapcsolatokban. Ilyenek a lelki társi, és a legjobb baráti kapcsolatok.

📌Üres szerelem: az ilyen a kapcsolatban csak az elköteleződés van jelen. (Az elköteleződés döntés arról, hogy hajlandóak vagyunk-e időt és energiát áldozni arra, hogy egy kapcsolatba belépjünk, illetve benne maradjunk.) Az intimitás és a szenvedély hiánya jellemzően a kihűlt házasságokban tapasztalható, amikor a pár már csak a gyerekek, vagy az anyagiak miatt marad együtt.

📌Romantikus szerelem: A szenvedély + intimitás kombinációja jellemzi, melyből hiányzik az elköteleződés. A rózsaszín szemüvegen keresztüli látásmód „csillámpónis” korszaka ez. Viszont ha valami megzavarja az idillt, akkor gyorsan véget érhet a kapcsolat.

Többnyire a fiatalkori kapcsolatokra jellemző, de az “érett” testbe zárt „örök kamaszoknál” is megfigyelhető ez a testi vonzódáson alapuló, romantikus elemekben bővelkedő kapcsolattípus.

📌Társszerelem: Nagyfokú intimitás + elköteleződés jellemző a kapcsolatra, amelyben a szenvedély háttérbe szorul. A testiségnél, szexualitásnál sokkal fontosabbá válik, hogy ismerjék egymást, és hogy biztonságban érezzék magukat a kapcsolat tartósságát, az együtt maradást illetően. Megfigyelhető ez a fajta kapcsolat azokban a hosszú ideje tartó házasságokban, ahol a szenvedélyek lecsillapodtak, vagy a nem szerelmen alapuló baráti kapcsolatokban.

📌Vak szerelem: Bolondos szerelemnek is nevezik, melynek tartópillérei a nagy szenvedély + elköteleződés. A „szerelem első látásra” állapotot gyors házasság követi, azaz még az intimitás kialakulása előtt elköteleződnek. Mivel a felek nem ismerik meg egymást igazán, előfordul, hogy   „idealizálják”  a másikat, és nem a valódi személybe, hanem egy „álomképbe” szerelmesek. Ilyen esetben a kapcsolat gyakran válással végződik.

 

Beteljesült szerelemről Sternberg akkor beszél, amikor szenvedély, intimitás, és leköteleződés, melyeket „hőfokuk” szerint forró, langyos, és hideg összetevőknek nevez, egyszerre jelen vannak a kapcsolatban.

 

Azonban vegyük azt is figyelembe, hogy egy párkapcsolat folyamatosan változik. Hogy mikor, melyik összetevőből van több, az függ a kapcsolati „életgörbétől”, hogy mióta tart a  kapcsolat, hogy milyen szokások, és döntések alapján működik, hogyan változik az érzelmünk természete az idő során. Ezek mind egyénenként/páronként különbözőek, nincsenek mindenkire egységesen vonatkozó sablonmegoldások. Rendben van, ha egyes összetevőkből időnként kevesebb, vagy több  van, hiszen minden kapcsolatnak, a tiednek is megvan a maga dinamikája.

 

Viszont  ha nem vagy elégedett a jelenlegi kapcsolatoddal, tudatosan  „dolgozhattok” rajta a pároddal, hogy a három összetevő – mindkettőtök számára megfelelő arányú – kombinációjából létrejöjjön egy olyan egyensúlyi állapot,mely meghozza a beteljesülés vágyott állapotát.‍‍‍❤

 

Hiszem, hogy nem a boldogtalan, örömtelen életre születtünk! Ha párkapcsolati problémától, társkeresési nehézségtől szenvedsz, és megoldást szeretnél, bátran vedd fel a kapcsolatot velem.

 

ÉRDEKLŐDÖM

 

 

 

Forrás:

Leslie Becker-Phelps Phd és Megan Kaye: Szerelem, A vonzalom pszichológiája